Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)
— Megint forgatókönyvet ír... — Nos, a legutóbbi elég nehéz feladat elé állított. A történet ugyanis a háború végén játszódik, amikor is orosz katonák magyar nőket erőszakolnak meg. Valahogy nem tudtam elképzelni, mit is érezhet egy nő ilyenkor. Biztosan nagyon megalázó dolog, de hát mégis... Felhívtam egy hölgyismerősömet, mit szólna, ha megerőszakolnám. Azt mondta, nem bánja. Hát akkor ez nem is erőszak... Végül kitaláltam egy jelenetet, mégpedig azt, hogy egy hatéves kisfiú végignézi, mit csinálnak az anyjával, és az anya azon igyekszik az aktus alatt, hogy a gyermeket valahogy elzavarja a helyszínről, megkímélje a látványtól. Ez a kis epizód az én képzeletem szüleménye volt. Ám a bemutató vetítés után odajött hozzám egy zokogó ember, és elmondta, ő ez a kisfiú, honnan tudtam meg a történetét?! Jellemző, hogy gyakran a kritikusok is azt gondolják a kitalált sztorijaimról, hogy igazak. A valódira viszont legyintenek: ó, ilyen nem is létezik! Akit mindenütt utolérnek a szülőföld témái22 Ötvenkét éves volt Gion Nándor, amikor családjával áttelepült a Vajdaságból Magyarországra. [...] A számos pályázati és nívódíj, majd a nyolcvanas években kapott Déry Tibor- és József Attila-díj után tegnap a magyar kultúra napja alkalmából — Krasznahorkai Lászlóval közösen - Márai Sándor-díjjal tüntették ki. — Már öt éve Budapesten él, mégis többnyire a hazulról hozott témák foglalkoztatják. Vajon miért? Nem sikerült még gyökeret eresztenie Magyarországon? — Annyi mindent hoztam magammal, amit még nem írtam meg, hogy előbb a bennem élő témákat kell földolgoznom. Ahhoz, hogy az ember otthonosan tekintsen szét maga körül, és írni tudjon, előbb be kell épülnie az új közegbe. Nem voltam új fiú Pesten öt évvel ezelőtt sem, de egészen más látogatóba jönni, illetve nap mint nap itt élni. A régi barátaim megmaradtak, de új emberekkel is megismerkedtem, akik szorgalmasan szállítják számomra a témákat. Itteni élményeimből is születtek már novellák. Szerencsém van: nem kell keresnem, miről írjak, mert mindenütt megtalálnak a történetek. Mondják is a barátaim: „Te vonzod a különleges embereket." És valóban: sokszor csak azért keresnek föl vadidegenek, hogy elmeséljék mindazt, amiről hallottak, vagy amit átéltek. — Milyen történetet hallott utoljára? — Egy boszniai ember a polgárháború idején megpróbált átszökni a határon, mert ki akarták végezni. Ötezer márkát fizetett az embercsempészeknek, de útközben elfogták. Levetkőztették meztelenre, megásatták vele saját sírját, s le akarták lőni, de az utolsó pillanatban közbejött valami, és a fegyveresek, úgy, ahogy volt, meztelenül, útjára engedték. Átjutott Magyarországra, s azóta meg van győződve arról, hogy a mennyországban van, hiszen itt nem tör senki az életére. Ilyen történetek jönnek utánam még ma is. — Mióta találják meg a témák? 22 Gion Nándor a Márai Sándor-díj után tovább írja befejezettnek vélt regénytrilógiáját alcímmel jelent meg itt: Népszava, 1998. január 22., 19. Az írást jegyző újságíró: Valachi Anna. 180
