Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Kabdebó Lóránt: „Augusztus 9-e van, a születésem napja” (Emlékfoszlányok Ratkó Józsefről és költészetéről)
Kabdebó Lóránt „Augusztus 9-e van, a születésem napja" (Emlékfoszlányok Ratkó Józsefről és költészetéről) Ratkó József Félelem nélkül címmel, 1966-ban a Magvető Könyvkiadó Új Termés sorozatában megjelent első kötetében a megdöbbentő drámai tömörséggel formált Önéletrajz című remekművét lenyűgözve olvasva, egy dátum felvillanásakor felkaptam a fejemet. Azt már a fülszövegből tudtam, hogy „1936-ban születtem Budapesten." És most születésnapját is beazonosíthattam. Hiszen ezt a két mondatot akárha én is írhattam volna! Amikorra pedig megismerkedtünk, már csak egyetlen kérdésem maradt: hány órakor születtél? „hajnali hatkor". „Akkor félórával bátyám vagy" - válaszoltam. Mégis, amikor verset kértem tőle folyóiratunk, a Napjaink számára, szemrehányó hangsúllyal válaszolta: Neked? Hiszen visszaküldted a versemet. Magyarázhattam, hogy - bármennyire szégyellem - olvasatlanul kerülhetett vissza hozzá küldeménye. Főszerkesztőnk a verset tördelési feladatnak tartotta, amolyan dekorációnak. Keveset szeretett belőlük közölni. És a Napjaink akkor, kezdő lap lévén, valójában küllemére nézve még csak nem is igazi folyóirat, ismertebb költőknél kuncsorogtunk versek után. Egyetlen sztárköltőnk, a kiváló tehetségű Ladányi Mihály pedig privilégizált helyzetével nemegyszer kényszerű döntés elé állított minket, dilettánsoknak minősítve, akiket például felfedezni akartam volna (például Balaskó Jenőt, akivel hosszas levelezésbe merülve magam akartam bemutatni lapunk munkatársaként, és akinek versgyűjteményét majd a rendszerváltás pillanatában, „1990. jún. 21"-én, az Asztória-aluljáróban Mészöly Miklós kezéből vásárolhattam meg, demonstratív gesztussal - a könyv árusítójának írásos dokumentálásával!). Vitáinknak tanúsága a szememben különben ma is megbecsült Tanszonett című verse lett. így hát kedvemet vesztve, titkárnőnk általam „gyógyszövegnek" titulált formában, velem aláíratva küldte vissza rendszerint az ismeretlenül beérkezett verseket. Mindezt hiába magyaráztam szégyenkezve. Máig bántó mozzanata életemnek. Pedig személyes találkozásunkat megelőzte az Új írás ban az ottani szerkesztővel, Farkas Lászlóval többszörösen egyeztetve megírt seregszemlém nemzedékem elsőkötetes költőiről, mely utóbb a Hetek költőcsoport kiválasztódásának alapdokumentumaként rögzült a köztudatban (Fiatal költők, Új írás, 1967. április; és folytatása: Fiatal költők, Napjaink, 1967. június 1.). Ugyanis Serfőző Simonnal, az Új írás kedvencévé emelkedett és Miskolcra költözött fiatal költővel elgondoltunk, hogy változtatunk a versek „albérleti" helyén lapunkban. Nem az ismertebb költők nemegyszer máshonnan már visszaküldött darabjait fogjuk illeszt- getni a lapba, hanem összehozunk egy tehetséges gárdát, a most ismeretségre 137
