Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

dalbetéte is értékes gyöngyszeme a filmnek." Hamza szavaival: „a kültelki csavargólányt Karády játssza, aki talán sohasem volt ennyire színésznő, mint ebben a szerepben." (Mozi Újság, 1943/30. szám.)

„Harmonikás Gizi, a vamp, egyrészt ismétli a sablonokat (csábítás, a megrontás szándéka), ám számos új színt hordoz. Alapjaiban tulajdonképpen Karády saját sorsának motívumait idézi, a kitörési vágyat a nyomorból, a kilátástalanságból. Harmonikás Gizi azonban morálisan, egzisztenciálisan túl mélyen van ahhoz, hogy a kitörés szerencsésen végződjön. Karádynak ez az egyetlen filmje, ahol nem úrinőt, polgárasszonyt, művészt, vagy jó körülmények közül lecsúszó nőt, hanem eleve a társadalom alján élő, sőt bűnözésbe keveredő figurát alakít. Az image-váltás nem lett zökkenőmentes: kosztümjei nem szerencsések, fellépőruhája például úgy fest, mintha szokásos estélyi ruháját hirtelenjében igazították volna az angyalföldi eleganciához. Haja, sminkje is csak minimális mértékben tér el az „úrinő” szerepeitől. (...) Valószínű, hogy a közönség elvárásai miatt nem mertek radikálisan eltérni a megszokottól. Karády mégiscsak divatteremtő, eleganciájáról híres sztár volt."

Eddig a Pónyai-tanulmányból, amelynek megállapításai minden álságosnak vélhető vagy megalapozottnak tartható kifogás ellenére kétségtelenül helytállók. Lehet szeretni, avagy nem szeretni a föntebb szóba került, megkülönböztető címke nélkül pusztán realistának tartható Hamza-filmeket, az mégsem vita tárgya, hogy korának jelentékeny művészi teljesítményéhez tartoznak.

Szoknyák és nadrágok Pesten

Tartós szerencséje a magyar filmek kedvelőinek, hogy Hamza nem ragadt meg a komor témák sötét ábrázolásánál. Már a Gyurkovics fiúk Békeffy István- féle olvasatában is felcsillan a humor néhány szikrája, már amennyire ez a „sótlannak" bélyegzett Herczeg úr számára nem volt zsenánt. A jobb híján (és a később kifejlődő stílus iránt megengedő módon) film noir közelébe sorolt zsarufilmje után jelentkezett egy cselvígjátékkal, amiből sajnos csupán pár percnyi töredék maradt. Annyit a korabeli ismertetőkből tudhatunk, hogy Harsányi Gréte forgatókönyve a legbanálisabb félreértés - itt félrevezetés - eszközét használja. A film címe: Annamária. Ez a szép, két önálló tagból összetett név ad ágit a szerzőnek, hogy viselőjét, a címszereplőt nem túl nagy dramaturgiai leleménnyel kettébontva Annára és Máriára bonyolítsa a cselekményt, kösse-oldja annak szálait. A „kettős" szerepet Szörényi Évára osztotta Hamza, mellette kergetőzött még Rajnay Gábor, Szilassy László, a két Pethes, Sándor és Ferenc... és még sokan mások.

Sosem tudhatjuk már, mekkora veszteség a nézőknek és a filmkultúránknak az Annamária hiánya. Azt azonban jól tudjuk, mekkora nyeresége azóta is, mind a mai napig, a rendező itthoni életművének három sziporkázóan vidám darabja.

Időrendben és az értékmérő siker rendjében is első az Egy szoknya, egy nadrág. A humor iránt rendíthetetlenül elkötelezett filmbarátnak nehéz jelzőkre lelni eme film hatását megvilágítandó. Nem is kísérletezem alsó-, közép- meg felsőfokkal, hiszen aki érzékeny embervoltunk egyik legmagasabb rendű adományára, a nevetésre, annak a szavak itt fölöslegesek. Legyen elég annyi, hogy ezen a 2260

115