Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Sasvári Edit: Konjunktúra plusz kiszorítás (Kassák Lajos önköltséges kiállítása a budapesti Fényes Adolf Teremben)

Ehelyett egészen másként gondolkodott a magyar politikai vezetés. A Nyugat elismerését nyugati importtal kívánta kivívni. Néhány év elteltével a magyar származású művészek, Victor Vasarely vagy Amerigo Tot meghívása azonban kissé provinciális és gyenge teljesítménynek hatott. Az ügy hazai hatásait nézve pedig: ha Aczélék Kassáknak csináltak volna egy nagy kiállítást, olyat, amilyet megérdemelt volna - ez gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy Aczélék elfogadják azt a kezet, amit Kassák többször is feléjük nyújtott. Ez a világ és a hazai közönség szemében semmiképpen nem hatott volna kompenzálásként, viszont egy olyan, kölcsönös kéznyújtás lett volna, ami Kassákot prominensen beillesztette volna abba a párbeszédbe, ami a korszak kulturális dinamikáját adta. Nem beszélve arról, hogy a kiállítás ütőkártya lehetett volna az 1966-67 körül jelentkező, a párbeszédben részt venni nem akaró új, radikális művészgenerációval kapcsolatos politikában. Az aczéli kultúrpolitika Kassákkal szemben, mint képzőművésszel, és mint idős nagymesterrel szemben ismét kicsinyesen viselkedett, akárcsak 1960-as, párizsi kiállítása alkalmából. De az igazi csapást a magyar kultúrpolitikára a művészettörténet szempontjából már nem Kassák mérte, hanem a hatvanas évek végén jelentkező, a párbeszédet elutasító neoavantgárd generáció.

68