Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Sasvári Edit: Konjunktúra plusz kiszorítás (Kassák Lajos önköltséges kiállítása a budapesti Fényes Adolf Teremben)

bátoríthatta őt erre a lépésre az is, hogy a munkái iránt hirtelen megnőtt a nyugati kereslet. A hatvanas években a modern művészet iránti érdeklődés kezdett kiterjedni a klasszikus avantgárd második, harmadik vonalának szereplőire is. Nyugaton a művészettörténet és a műpiac egyaránt élénken érdeklődött irántuk, személyesen Kassák iránt is.12

A hatvanas évek második felétől az absztraktakkal szembeni hivatalos ellenállás fokozatosan elbizonytalanodott Magyarországon: a doktrína fennállt ugyan, de vita indult róla. Bár a magyar absztrakt művészeknek továbbra is érvényesülési nehézségeik voltak, a hatvanas évek második felében, kezdtek külföldi absztrakt művészeket a hivatalos prezentáció szintjén bemutatni. Az Olaszországban élő Amerigo Tótnak, a Franciaországban élő Victor Vasarelynek, sőt Henry Moornak rendeztek nagy kiállításokat a budapesti Műcsarnokban. Nyilván Kassák is érezhette ennek az elbizonytalanodásnak a jeleit.

Másrészt fiatal művészek új tanítványi-csodáló generációja gyűlt Kassák köré: Fajó János, Bak Imre, köztük olyan fiatal radikális fiatalok is, mint Szentjóby Tamás, ami egy 80 éves idős embernek óriási igazolást és erőt adhatott. Azt jelentette: érdemes küzdenie. Kassák részéről tehát az a követelés, hogy neki reprezentatív életmű-kiállítás jár egy nagy presztízsű kiállítóteremben, alapvetően nem volt irreális elgondolás. O tényleg proletár művész volt, forradalmi művész volt, jelentős művész volt, baloldali volt, és érezte a konjunktúrát, a pozitív feszültséget maga körül. Kassák számítása bevált, de csak hosszú távon. A művészettörténet végül átértékelődött: a modernizmus és avantgardizmus eszmerendszere lett a 20. század művészetének a gerince, tehát az, amit Kassák is képviselt, szemben a Greshammel13, a neoklasszicizmussal, a népi irányzatokkal vagy a szocialista realizmussal. Ugyanakkor azt is látta, hogy a politikai hatalom egyre szélesebb körben keresi a párbeszéd lehetőségét, és érezte, hogy az absztrakcióval szembeni elutasítás kezd merevségéből veszteni. Kassák számításának életmű-kiállításával kapcsolatban volt tehát realitása, csak ez a számítása nem jött be. Miért nem kaphatott Kassák mégsem lehetőséget reprezentatív életmű-kiállításra? Nézzük a kultúrpolitika viszonylatait.

1956 után a kulturális vezetés és a kulturális élet szereplőinek viszonya kimondottan hideg volt. Nagyon leegyszerűsítve úgy is leírhatjuk a hatvanas évek kulturális viszonylatainak alakulását, hogy ettől az 1957-es mélyponttól a párbeszédbe való kerülés, illetve a párbeszéd keresése lassan, de folyamatosan tágult, a vezetés is, a kulturális élet szereplői is esetenként más-más ütemben tapogatóztak egymás felé. Egyre szélesebb körben folyó partnerkeresés zajlott, annak reményében, hogy a kultúra képviselőinek élete élhetőbbé válik, a hatalom pedig igazolást nyer. Ez a

12 Sasvári Edit: „A mi kultúránk nem lehet más itthon és külföldön." Kassák Lajos 1960-as párizsi kiállítása. I. m.: Andrási Gábor szerk.: Fejünkből töröljük ki a regulákat. Kassák Lajos az író, a képzőművész és a közszereplő. Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Alapítvány, Budapest, 2010.

13 A Gresham a két világháború között Magyarországon működő művészcsoport volt, és a modernizált tradicionalizmus képviselőit tömörítette, közülük jó néhányan a magyarországi szocreál prominens művészei lettek az ötvenes években.

62