Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Lengyel András: „Éltünk rögös határain” (Ignotus Hugó „novellaszerű memoire”-jairól)
záródarabja (A kisfiú s a kis öreg) ugyanis, bár valamennyi szöveg közül a legkorábbi, 1925-ből való, igencsak összetett szöveg. Valószínű, hogy ez a rangos fórumon, a Nyugatban megjelent, s eleve többszólamú szöveg indította el Ignotusban az önéletrajzi szempontú számvetés írói gyakorlatát - ugyanakkor kettős kompozíciója révén egyféle zárókőszerepe is van. Ez az irodalmilag igen erős szöveg ugyanis két, sőt voltaképpen három alakban is megjeleníti a szerzőt: mint idegenben, Bécsben élő öregedő elbeszélőt, aki ügyeit intézve szemlélődik az esti városban, s közben az eléje kerülő emberek közt fölfedezi hajdani és majdani önmagát. A „kisfiút" s a „kisöreget", s a szöveg ereje éppen e kontrasztból adódik. Olyan önéletrajzi elbeszélés ez, amely, kimondatlanul is, az idegenben élő, öregedő férfi elszürkülő s kiüresedő életének tragikumát jeleníti meg, tárgyiasan, a maga hétköznapiságában, de ehhez, kontrasztként, előbb hajdani (virtuális) önmagát, a kisfiút is fölidézi. Nem eseménytörténetileg, filológiai értelemben, hanem „csak" lélektanilag (s osztrák „díszletek" közt). De az első rész zárlata több, mint árulkodó: „Ilyen ez a kisfiú. Ezeket gondolja ez a kisfiú. II Hogy én ezt honnan tudom? II Istenem, most negyven esztendeje én is ilyen kisfiú voltam.'' (Nyugat, 1925. 18. sz.) A kocsmában pedig, ahová az elbeszélő, várakozás közben, beült egy mustra, majdani (virtuális) önmagával találkozik: egy disztingvált, művelt öregúrral, aki teszi a dolgát, fordít, de igazában már komolyan semmi nem érdekli. S itt a zárlat, amely egyben az egész szöveg zárlata is, megint árulkodó: „Nem gondol mellette semmit. És nem is érez semmit. // Hogy én ezt honnan gondolom? II Én sem gondolom, de valahogy érzem. II Érzem, hogy tíz év múlva, ha élek, én is ilyen kis öreg leszek." (Nyugat, 1925. 18. sz. 26.) A kisfiú s a kisöreg közt a kapcsolat: az irodalom. Az egyik még minden idegszálával megy az irodalom felé, a másik, bár benne van, kikopik belőle: elveszti benső érdeklődését iránta. S e kontraszt adja meg az önmegjelenítés feszültségét - s tragikumát. A rezignált számvetést. Maga a szöveg e kettősség révén gyerekemlék is, meg az öregkor (még határhelyzetben való) lereagálása is. Élettapasztalat, „filozófia", s az élete kudarcával szembesülő ember önismerete, külsődleges eszközök nélkül is, pusztán a tárgyias leírás ereje révén erős szöveggé teszi. Ignotus joggal helyezte ezt az írását a nyolctételesnek tervezett könyv végére, zárókőnek. 9 Ignotus önéletrajzi írásai megérdemelnék a kötetbe gyűjtést. O, mint láttuk, több lehetséges alternatív könyvvel számolt. Most, immár történeti távlatból, valószínűleg egy minél teljesebb gyűjteményes kötet lenne a praktikus. De nem függetlenül Ignotus elképzeléseitől, s főleg nem azok ellenére. Van lehetőség, amely úgy adna adattárszerű gyűjteményt, hogy az írói szándék sem sérülne. Össze lehetne állítani egy olyan kötetet, amely az Ignotus listáján szereplő első nyolc tételt adná főszövegként, s e főszöveghez, függelékek gyanánt, további szövegek csatlakoznának. Az első függelék a lista 9-11. tételének szövegeiből állna. A második függelék adná (laza időrendben) a „tulajdonképpeni memoire"-cikkeket. Azokat, amelyekre a Hatványhoz írott levelében maga Ignotus is utal, s azokat, amelyeket innen-onnan még össze lehet szedni. S ha futná a kutatói érdeklődés57
