Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Lengyel András: „Éltünk rögös határain” (Ignotus Hugó „novellaszerű memoire”-jairól)
emlékező szöveg, s ez a domináns bennük. De föltételezhetően más módon. A „novellaszerű", már e distinkció értelmében is nem novella, csak novellaszerű, azaz nem szokványos fikcionális próza, ám ez a „-szerű" utótag, ami a megnevezésben megjelenik, mindenképpen az irodalmi alakításra utal. Méghozzá Goethe mintájára. Idetartozó írásai ugyanis, „mint sorozat afféle Dichtung s Wahrheit-tá nőhetne ki magát", mondja. Márpedig a költészet és valóságra való ilyen hivatkozás nemcsak írói alakítás és önéletrajzi referencia kettősségére utal, de, mint példa és eszmény, igen magas ambícióról árulkodik. Azaz nemcsak emlékföl- idézésről van szó elképzeléseiben, de „költészetről", költői „sűrítésről" is. S ez nem történetírói ambíció, hanem par excellence írói. A másik emlékezésforma, a „tulajdonképpeni memoire-kötet", bár nem konkretizálja, utalásaiból következtetve, „találkozásainak", vagyis életútja eseménytörténetének szokványosabb, alakí- tatlanabb elbeszélése. Mondhatnánk úgy is, az általában megszokott önéletrajzi megnyilatkozás módja (igaz, s ez is kiderül az utalásokból, nem összefüggő, teljes elbeszélésben, hanem csak fragmentumokban). Afféle nyersanyag-szolgáltatás a (majdani) történetíráshoz, „érdekességeket", olvasmányt adva a múlt iránt érdeklődőknek. Amennyire utalásaiból kikövetkeztethető, Ignotus mindkét verzióval számolt, mindkét nemben meg is nyilatkozott, de igazán az első típust, a „novellaszerűt'' ambicionálta. E változattal kapcsolatban több részletmegjegyzése is volt, ami a megszólalási módra vonatkozóan is, elképzeléseire vonatkozóan is informatív. így megtudjuk, hogy e verzió prototípusa számára a „gyerekemlék-novella". Ebben a meghatározásban mindkét elem fontos, a leginkább azonban a két elem viszonya az érdekes. Figyelemre méltó, hogy tematikailag „gyerekemlékekről" van szó, azaz egy olyan életszakasz történéseiről, amelyben a lélek rétegei fölrakódnak, egymásra épülnek, tehát - például pszichoanalitikus szempontból - döntő fontosságúak. De érdekes e megnyilatkozási mód belső feszültsége is: referenciális értelemben vett „emlékekről" van szó, de a mód, ahogy ezek az emlékek artikulálódnak, a novellaformáé, azaz a fikcióé. S maga Ignotus ennek a feszültségnek mindkét pólusát hangsúlyozza. Ismételten „gyerekemlékek''-ről beszél, „novellaszerű memoireok"-at emleget, de a másik pólusra is ismételten utal, e típusú írásaiból például „novellás füzetke" lenne. A két pólus összetartozását azonban nem adja föl, sőt megerősíti, amikor expressis verbis „emléknovellát'' mond, s mintegy sűrítve rögzíti e kettősséget. Ezekhez képest a „tulajdonképpeni memoire-kötet" egyszerű eset - ez konkrét „találkozásokat", azaz eseményeket (és portrékat) idézne föl, „kis medaillon"-okban. (Hogy nemcsak eseményeket, de portrékat is, azt éppen a „medaillon"-okra való utalás jelzi, a medaillon ugyanis eredetileg nem más, mint egy arckép foglalata, tokja.) 5 A Hatvány Lajoshoz írott Ignotus-levelek jó néhány szövegre utalnak, de bibliográfiai értelemben nem konkrétak. Az utalásokból csak kikövetkeztetni lehet, mely műveit emlegeti, így ezeket az utalásokat valahogy föl kell oldani. Szerencsére az 1937. január 2-i levélhez tartozik egy hevenyészett lista (a levél 45
