Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Márton László: Régi német mint mai magyar (A költészetről és a fordítói munkafolyamatról)
jelentésváltozás figyelhető meg a magyar „tetem" szó esetében.) És megfordítva: a mai „Leib" testet jelent, a régi „lip" viszont életet, személyiséget, egy személy önmagával való azonosságát. A „sin lip" vagy „ir lip" egyszerűen csak ,ő'. Ennél jóval nagyobb fordítói gondot okoz az a nagymértékű poliszémia, amely a mai németben és magyarban elképzelhetetlen volna. Némely szavak, köztük a Walthernél kulcsfontosságú elvont fogalmak igen sok jelentést hordoznak. Például a mai német „Tugend" egyértelműen ,erény'. A régi „tugent" viszont ,kiválóság, jó tulajdonság, használhatóság, alkalmasság, férfierő, hatalom, hősiesség, hőstett, előkelőség', és persze néha ,erény' is. A mai „Mut" vagy bátorságot, vagy valamilyen (jó-, rossz-) kedvet jelent. A régi „muot" ezzel szemben,ítélőerő, érzelem, szándék, vágy, kívánság kedélyállapot, önbizalom, elbizakodottság, döntés, indíték, remény, sejtelem', és lehet akár ,bátorság' is. A mai „Fuge" kizárólag és konkrétan az ,illeszték, fuga' jelentést hordozza, viszont a „vuoge" a dolgok, események, tulajdonságok összefüggését, összeillő voltát jelenti, így tehát lehet ,illendőség, derekasság, előkelő viselkedés, megfelelő alkalom, ügyesség, tehetség, jártasság, hozzáértés', továbbá ,illesztek'. Miért ne lehetne az is? Középkori német szerző átültetésekor a fordítónak mondatról mondatra ki kell találnia, mire gondolhatott a szerző, és mit jelenthetnek az egyes szavak. A fordítónak nemcsak az egyes szavak legvalószínűbb jelentését kell rekonstruálnia, hanem a mondaton belüli kontextust is, amelybe az adott jelentés legkönnyebben és leghihetőbben illeszkedik. Továbbá azt is meg kell állapítania, hol kezdődnek és végződnek a mondatok, mert a középkori másolók nem ismerték a mai értelemben vett központozást. Mindez némi gyakorlattal többnyire megoldható. Az igazi nehézségek akkor kezdődnek, amikor egy mondat egyforma valószínűséggel jelenthet két (olykor több) egymással ellentétes dolgot. Ilyenkor segíthet a mélyreható, alapos verselemzés. Ha ez sem igazít útba, akkor következik a szubjektív döntés: a fordító azt a jelentést választja, amelyik jobban tetszik neki. Ilyenkor viszont nem árt, ha a döntését megindokolja. Az olvasó számos ilyen indoklást talál a versekhez fűzött magyarázatokban. * Egy másik nehézséggel akkor találkozunk, ha ugyanaz a kulcsfogalom egy versen belül többször is felbukkan, de más-más jelentésben. Ilyenkor nincs mit tenni: ha azt akarjuk, hogy a magyar változat koherens versszöveg maradjon, fel kell áldoznunk a szótári egységet az értelmi egység kedvéért, és ugyanazt a német szót más-más magyar szavakkal adjuk vissza. Biztos, hogy ilyenkor a magyar vers nem lesz nyelvileg olyan erős, mint az eredeti, de legalább kiderül belőle, mit gondolhatott a költő, vagy mit gondol a fordító a költő gondolkodásáról. Nehézséget okoznak az ellenfogalmak is, főleg, ha magyarul nem adható vissza az ellentét. Például a „vuoge" lehet derekasság, de az „unvuoge" nem lehet ,dere- katlanság', legfeljebb ,gerinctelenség'. Walther egyik leleménye, az „unwip" mint a „wip", azaz ,nő' ellentéte, nehezen adható vissza magyarul. Kísérletezhetünk fosztóképzővel, és akkor van egy létező szavunk: „nőietlen". Walther csakugyan ilyesmit gondolhatott: „az úriasszonyok között akad nőietlen", csakhogy az ő 8
