Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Rónay László: A klasszicista ideál (Sipos Lajos: Modernitások, alkotók, párbeszédek)
Ha a „kitűnő költő" (Sipos Lajos jellemzése) klapanciáját a Babitsot ért nemtelen támadások közé soroljuk, nem járunk messze a valóságtól. A kitaláció hiteltelensége azonnal felismerhető: Babits „bársonyos hangjáról" már az önképzőkörben döbbenettel szóltak, aki pedig abban a szerencsében részesült, hogy ismerhette Bohuniczky Szefit, az tudja, nem a költő táplált iránta gyengéd érzelmeket, hanem a nagy nemzedék legjelentősebb kritikusa, ám Szefi néni megingathatatlan hűségben élt férjével, Maller Dezsővel, aki az 56-os forradalom idején hunyt el, ruhásszekrénybe temették az Áldás utcai lakásuk kertjében, s ideiglenes sírját Halmay Paszkál ferences atya szentelte be. Szefi néni süteményeket sütött, hogy megélhessenek, s szét is osztott jó néhányat, jólelkű, adakozó természet volt, méltánytalan tiszta emlékét így bemocskolni. Sokkal tanulságosabb az író recepciójának legfontosabb dokumentumait számba venni, hiszen ezek Sipos Lajos írásainak előzményei, olykor ösztönzői. Kiemelkedő szerepe volt Rába György két remek könyvének. Az egyikben 1920-ig tekintette át az író líráját, máig érvényes verselemzésekkel gazdagítva pályaképét, a másikban egy nagyobbra tervezett monográfia előképeként teljes tömör pályarajzát készítette el. A másik ugyancsak nagyon fontos mű Nemes Nagy Ágnesé, aki a „hegyi költőről" írt remek megfigyeléseket tartalmazó, a műfaj példájául szolgáló esszét, bizonyítva, hogy a „Babits után" (az Ujhold hitvallását írta ezzel a címmel Lengyel Balázs) nem azt jelenti, hogy „Babitstól függetlenül", sőt... A Nyugat történetének egyik legérdekesebb fejezete a rövid Móricz-Babits korszaka. Két teljesen eltérő alkat és ízlés harca (Sipos Lajos a gátlásos, szorongó Babitscsal a joviális, alapjában véve derűs Móriczot állítja szembe. Ami Babitsot illeti, talán nem illetlenség azt állítani, hogy hisztérikus alkat volt, elég csak az őszirózsás forradalom idején tanúsított magatartását idéznünk, ám ezekben az években Móricz homlokán is sokasodtak a ráncok, el kellett tartania színésznő felesége tetemes rokonságát, és házasélete sem volt olyan fényes, amilyennek remélte.) Hogy Móricz megújító kísérlete indokolt volt, nem kétséges. Nem számolt azonban a folyóirat polgári ízlésvilágával, hagyományával, így kísérlete kudarcot vallott. Ennek egyik okozója, az átütő tehetségek hiánya általában is jellemezte a lap 30-as évek kezdeti színvonalát, amely azonban hamarosan pozitív irányba változott, hiszen a Napkelet körében nevelkedett esszéírók befogadása a színvonal emelkedésével járt, s lassan felnőtt az eleinte sokat támadott harmadik nemzedék is, melynek legtöbb írója ugyancsak Babitsot tekintette mércéjének és útjelzőjének az irodalomban, ő pedig csalhatatlan érzékkel fedezte fel a pályakezdő Weöres Sándor és Jékely Zoltán kiemelkedő tehetségét (ezt bizonyítja Halász Gábor a nemzedék íróit ostorozó tanulmányához fűzött lábjegyzete, melyben e két írót kiemelte „a bírálat hatálya alól"). Külön érdemes méltatni Sipos Lajos Cs. Szabó László kisepikái formáiról szóló, sajnos rövid méltatását. Figyelmet érdemel keletkezése dátuma (1984) okán, hiszen e kiváló esszéíró műveivel épp csak akkor kezdett újra ismerkedni az érdeklődő olvasó, rádöbbenve stílusa megejtő szépségére és világosságára. Nélküle csonka a második nemzedékről kialakított képünk, hiszen a Nyugat állandó írója volt, egyfajta klasszikus ideál legmagasabb szintű képviselője. El lehet gondolkodni, mi a magyarázata, hogy érdeménél jóval kevesebb figyelem irányul működésére, s nem kiváló irodalmi tanulmányait, képzőművészettel foglalkozó írásait és elbeszéléseit méltányolja hálátlan utókora, hanem az emigráns magyar irodalomban kifejtett óriási áldozatokkal járó szervezői tevékenységét. Némi szégyenérzettel vallhatjuk meg: nem „útitársai" lettünk a szépíró Cs. Szabó Lászlónak, inkább elfelejtői (bár találóbb az eltékozlói szó). Sipos Lajos rövid méltatása nemcsak figyelemfelhívó, hanem lelkiismeret-vizsgálatra is késztet. Érdemes a róla szóló méltatás írójával együtt újra felidéznünk a pontos és szigorúan ítélkező Németh László Cs. Szabóról írt jellemzé123
