Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)

és rekedten szaval. A léhaság erélyes fogyókúra. A dolgok elvesztik értelmük kilencven százalékát, és könnyűek lesznek. Az ilyen súlytalan légkörben megszűnik a fanatizmus. A háború lehetetlenné válik. "*

Kérdezem, hol van és hol lesz a művek helye a világban ?

* Milan Kundera: Halhatatlanság, fordította: Körtvélyessy Klára, Európa Kiadó, 1995,167-168.

17.

Nem tartom véletlennek, hogy Márai Sándor Naplóinak megismerése után kezdtem személyes hangú feljegyzéseket írni, az ezerkilencszázkilencvenben írott Noteszlapok című feljegyzésekben a rendszerváltozás kapcsán tett megfigyeléseimet, az ezerkilencszázkilencvenháromban írott Napló - ugyanarról című írásomban pedig személyes világunkat igyekeztem rögzíteni.

A személyesség iránti érdeklődés egyébként sem állt távol tőlem, Németh László világa ugyancsak ennek jegyeit viselte magán, ahogyan Cs. Szabó esszéi is, Cs. Szabót akkor is, s még később is sűrűn olvastam.

Márai naplóinak legfontosabb jellemzője az elemzés, a mérlegelés, a történés mérlegre tétele és a személyes világukkal való összekapcsolása.

S volt még egy fontos, el nem felejthető mozzanat, az, ahogy az egzisztenciát, az elemzés súlyát megadó egzisztenciát önmagában felépítette.

Ez volt az, amiről nyolcvankilenc-kilencvenben még nem tudtam semmit, mondom.

18.

írtam már, hogy nyolcvankilencben és nyolcvankilenc után is naivak voltunk. Olvastunk, sokat olvastunk, jó irodalmat, társadalomtörténeti-politikai- politológiai elemzéseket. A politológusok ezekben az években hihetetlen gyorsasággal tették eladhatóvá magukat, noha elemzéseik sokszor csak egy estére kiterjedő érvénnyel bírtak, ennek ellenére néztünk, olvastunk, hallgattunk mindent, ami történelem, politika és közélet volt.

Mondjuk azt, tanulmányoztuk a történelmet, de nem ezt tettük, csak morzsákat vettünk elő belőle, s azt rágcsáltuk.

Ha nem ezt tettük volna, hanem valóban meg akartuk volna érteni a történelmet, akkor nem engedtük volna, hogy nyolcvankilenc társadalmi-politikai küzdelmeibe, főképpen pedig az akkor még ellenzéki erők egymással való kapcsolatába a gyűlölet beleegye magát.

De hát lehetett-e volna másképpen?

A huszadik század különböző előjelű diktatúrái, népcsoportok, társadalmi rétegek elleni hadjáratai után lehetett-e volna ez másképpen?, kérdezem.

Azt mondom, másképpen kellett volna történnie, mint ahogy történt, miközben magam sem tudom, hogy ezt miképpen lehetett volna elérni. Tudnunk kellett volna azt is, hogy mi vár ránk az átalakulás után. Nem nekem kellett volna tudnom, s nem is a másik embernek, hanem a kollektív tudásnak kellett volna tudnia, mondom.

76