Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
Forradalmi jelenetekre, fegyverhasználatra, összeütközésekre azokban az országokban került sor, amelyekben a társadalom nyílt, s ezért a fegyverhasználat mellett gyorsabban döntő diktatúráktól szeretett volna megszabadulni. Szomorú kimondani, mert elvesztett emberéletek vannak mögötte, hogy a magyar társadalom a forradalmi eseménysorokat ezerkilencszáznyolcvankilenc decemberében, a romániai felkelés televíziós képsorait nézve élte át. Ezerkilencszáznyolcvankilenc előtt lényege szerint egyközpontú világban éltünk, ez magyarázza, hogy általános, az élet minden területét érintő változásokra volt szükség. Ezért mondhattam az előbb, hogy bárhonnét is indulunk el, bármit is érintünk a nyolcvanas évek második fele kapcsán, mindig ugyanoda, a nyolcvankilenc és a rendszerváltás irányába mutató jelekre találunk rá. Mintha az előző könyvben én is azt kerestem volna, hogy mi volt az, ami az én életemben, vagy a velem történtekben nyolcvankilenc felé mutatott, pedig csak leírtam, csupán pár mondattal leírtam, hogy mi történt velem nyolcvankilenc előtt. Akkor is mondtuk, ma is mondjuk, hogy az életünk át volt itatva a politikával, mióta az eszemet tudom, az életem átitatott a politikával, mondom. Ezerkilencszáznyolcvankilenc számomra, s nyilván mások számára is, a történelemmel való találkozást jelentette. Azt a pillanatot éltük meg, amelyikben a történelem lépett egyet előre. Ott és akkor a személyes élet és a közösségi élet között aligha létezett distancia, az ember a maga törekvései révén élte át a történelmet. 1. A politikai átalakulás irányába való lassú sodródás valamennyi időre megemelte a múltról való gondolkodást. A magyar társadalom a változások felé ismét csak a múlt felől közelített. Láttuk, ebben a könyvben is láthattuk, hogy ezerkilencszázötvenhat igazságának felismerése és a Kádár-rendszer erodálódása nagy erővel kapcsolódott egymáshoz egészen ezerkilencszáznyolcvankilenc június tizenhatodikáig, majd a köztársaság kikiáltásáig, ugyanezen év október huszonharmadikáig. Ötvenhat kapcsán számos addig ismeretlen tény, adat, összefüggés került a felszínre, ezek magukhoz rántották a történelem más fontos területeit is, az, ami a történelem és az irodalom kapcsán addig nem jelenhetett meg, ekkor napvilágot látott, azt, amit addig nem lehetett kimondani, kimondták, újságokban, könyvekben rádió- és televízió-műsorokban, amit kimondták, azt hangosan mondták ki, a történetiség egy pillanatra hangosan uralta a világot. Mondhatnám azt is, hogy a korábbi időszakok történelemhez való ragaszkodásából következett ez, de nem biztos, hogy igazat mondanék, ha ezt mondanám, talán közelebb állok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy az adott pillanat következménye volt ez a jelenség. Közben, már a történelemről való hangos beszéd idején érzékeltük a történelemtől, a történelemben való gondolkodástól, egyáltalán a történelemben való létezéstől való elfordulást, a praktikum és a mindennapiság térnyerését. Szívesen használnám az adott jelennel való szembenézés kényszere kifejezést, de nem vagyok biztos abban, hogy a jelennel való szembenézés akkor társadalmi szinten történt meg. 60
