Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
Fűzi László A világ változása II. rész Ahogy haladtam előre az időben, s ezeknek a jegyzeteknek az írásában, éreztem, hogy minden, korábbi életünk minden történése ezerkilencszáznyolcvankilenc irányába mutatott, ezerkilencszáznyolcvankilenc, azaz a társadalmi változások, a rendszerváltás felé. Aztán, amióta kiléptünk az akkori időkből, és a mindenkori jelenből is nyolcvankilenchez fordulunk vissza, mérlegeljük, hogy az, ami éppen történt, miképpen következett az akkori időből, vagy éppen miképpen tagadja a nyolcvankilences változásokat. Attól függetlenül, hogy miképpen látjuk a nyolcvankilenc óta eltelt időszakot, az akkori változások szükségessége soha senki előtt nem képezi vita tárgyát. Az én nemzedékem - nemzedékem?, volt olyan, van olyan? - életében a rendszerváltás jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A kádári terror tombolása után, az ún. konszolidáció időszakában eszmélkedtünk, hatvannyolc vágyaira már figyeltünk, éppen csak figyeltünk, mert hiszen gyerekek voltunk még akkor, inkább csak azoknak az éveknek a hangulatából vettünk észre valamit, a történésekből nyilván keveset értettünk, én a magam tizenhárom évével az ország nyugati felének egyik falujában egészen biztosan semmit nem értettem abból az időszakból. Eszmélkedésünk során, miközben körülöttünk azt hirdették, hogy annak a rendszernek köszönhetően tanulhattunk, s hogy a rendszernek köszönhetünk mindent, rájöttünk, hogy az a világ, amelyikbe beleszülettünk, valójában elzárt bennünket a tágabb világtól. Nem forradalomra késztető tapasztalat volt ez, talán azért sem, mert a forradalmak, legalábbis a történelemkönyvekből megismert forradalmakhoz hasonló forradalmak időszaka Európának ezen a részén is lejárt már, de azért tapasztalat volt, azt akartuk, hogy a körülöttünk lévő világ végre mozgásba kerüljön, változzon. A mi évjáratunkból feltűnően sokan vettek részt, most az irodalmárokról beszélek, az átalakulás előkészítésében, még akkor is, ha az átalakulás vezetői, a politikai vezető réteg tagjai az előttünk járó két nemzedék tagjaiból kerültek ki. Most, hogy már nagyobb, immáron negyedszázadnyi távolságból szemléljük a rendszerváltást, az is látszik, hogy az újabb időszakot, bármilyen politikai táborban is szerepelnek, a nálunknál fiatalabbak formálják. így politikai, s nem csak irodalmi vonatkozásban is köztes nemzedék lett a miénk. Az a nemzedék, amelyik nem mutatja meg magát, nem is létezik. Az én nemzedékem sem létezett, ezért érezhettem magam szinte mindig egyedül. Útkeresők voltunk, az évjáratomban, képzeletbeli nemzedékemben mindnyájan, külön- külön kerestük az utunkat, a világban számunkra meglelhető helyet, pályát, de az irányokat nem mi jelöltük ki. 58
