Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Szepesi Attila: Kiszebábok (barbár szonettek – versciklus)

Vámpírok bálja

Hol rejtőztek, nem tudható, miféle fold alatti lyukakból, fekáliabűzös odvakból szálltak -fekete árnyékok - elő. Egyszerre itt voltak, duhogó szárnyon vijjogva keringtek odafónn. Messziről nézve - arc-orr- fül - egész emberformák. Mindegy nekik, nappal vagy éj, hullafoltos pofával böfögve hányták a légi bukfenceket. Szemükben a gyűlölet zöld parazsa. Nem lehetett tudni, anya szülte-e őket, kifélék-mifélék. Dadogva- makogva, trombitaharsogásban és fals dob- dübögésben, összekapaszkodva ropták a vérivó vámpírtáncot, míg szőrcsimbókos ülepük rotyogva-bugyborogva ontotta a mocskot. Övék volt a letiport ország, ráadásul láncra akarták verni a Napot meg a Holdat.

Kiszebábok

Sáros csizmák, pántos saruk tipródnak napnyugat felé, háttal a parázsló reménynek, János pap napkeleti országának. Háttal a feldúlt otthonoknak, az újraácsolt bitófáknak. Minek emlékezni a karácsonyi pásztorok kántájára, a téltemető kiszebábok lángjára, a Szent Iváni máglyára, a Kisasszony-napi fecskecsivitre, meg a szilveszteri álcás forgatagra! Gyerünk, őrtornyok árnyékában, aknazáron, bugyborgó mocsáron át, háttal a délibábnak, szögesdrótokon át valami sosemvolt éden- kert felé - tovább! Néhány kurta óra a remény, összetört láncoké, kitárult és újra becsapódó börtönajtóké: vár a senki földje, a senki ideje!

8