Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Szepesi Attila: Kiszebábok (barbár szonettek – versciklus)

Kiskakas

Nem tudható, ki volt a kiskakas október 23-án estefelé, amikor a Parlamentben kialudtak a fények, mert a Nagy Imrét egyelőre hiába váró és baljósán morajló tömeg azt követelte: oltsák le az épület tornya hegyében pöffeszkedő vörös csillag lámpáit. A tér hirtelen homályba borult, és ekkor valaki cérnavékony

hangon azt kukorékolta: „Tűrtünk eleget, Rákosinak kötelet! A sokaságon végighullámzott a kacagás, hosszú esztendők visszafojtott félelme és megaláztatása felszakadt. Többé már nem volt visszaút, alku, reformokról való cigánykodás. A felszabadult tömeg új és új jelszavakat kezdett skandálni: „Le az ávóval! Ruszkik haza! Vesszen Gerő!"

Damaszkusz felé

Mit láthatott félrecsúszott cvikkerén át

Nagy Imre, amikor kilépett a homályba borult térre, ahol csak az újságokból csavart, baljós füstöt ontó fáklyák világítottak. Megszeppent, derűs, elgyötört arcokon lobogott a lángok bolyongó visszfénye. Zavarban volt, kereste a szavakat - állítólag a

hátát böködő ávós gépfegyverek előtt. Meg kellett éreznie: az övéi vannak itt, akikből vétetett. Lélekben tán ekkor vágott neki a damaszkuszi útnak.

Hosszú percek

Csak három évtized múltán mesélte el gimnáziumi iskolatársam élete legszörnyűbb és leghosszabb öt percének történetét. Bár hogy valóban öt perc volt-e vagy több, utólag sem tudja eldönteni. A Parlament előtt, a hajdani Kúria épületénél állt 25-én, amikor ugatni kezdtek a géppuskák. Földre vetette magát és elborzadva hallgatta a