Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - „Esett az eső, tehát maradtunk” – Schrammel Imre keramikusművésszel Kriskó János beszélget
- Nehezen értem meg, hogyan volt egy időben lehetséges, hogy kapott egy fontos állami megbízást Vácott, és ugyanabban az időpillanatban elrendelték egy korábbi munkája megsemmisítését. Kezdetektől ennyire ambivalensen viszonyult önhöz a mindenkori hatalom?- Nem csak hozzám. Szerintem a hatalom ezekkel a dolgokkal nem nagyon törődött. Ok nem úgy tekintettek minderre, mint ahogyan azt én a saját optikámon keresztül látom. Mindössze annyi történt, hogy azon a helyen azt a munkát nem akarták látni. Mindez független volt az én személyemtől vagy az ötvös kolléga személyétől. Szükségük volt néhány munkásra, akik leszedik a falról a művet. Honnan szerezték? Ugyanattól az iparművészeti kivitelező cégtől, akik épp az én új munkámat építették Vácott. Az pusztán a véletlen számlájára írható, hogy még a brigád is azonos volt.- Tekintsük akkor az egész ügyletet függetlennek az ön személyétől?- Igen. El kell, hogy mondjam, hogy Vác sem volt sétagalopp. Azóta is azon töröm a fejem, hogy miképp engedhették meg nekem 1976-ban azt a váci munkát? Mert az egy olyan dübörgő alkotás lett, hogy azóta sem léptek túl rajta. És a mai napig ott van a helyén. Jóllehet a váci párttitkár, Papp elvtárs naponta kilátogatott a helyszínre, és folyamatosan fenyegetőzött: ha nem tesszük fel a domborművet záros határidőn belül, akkor felejtsük is el, mert Biszku elvtárs rövidesen Vácra látogat, és addigra rendben kell lennie az épületnek. Ez utólag roppant komikusán hat, de akkor bizony rettegtünk, hogy beleférjünk a szűkre szabott határidőbe. De végül belefértünk, időben felraktam a váci kerámiát. Azért ott is volt egy kis gond: sokan kérdezték akkoriban, Papp elvtárssal az élen, hogy akkor ez most mi is. Hogyan képzeli ezt, Schrammel elvtárs? De végül csak megvalósult.-A váci műben van az a hármas magkompozíció?- Abban is van, de én azt még egyszer megcsináltam, Balassagyarmaton. A váci munka egyébként egy különlegesen érdekes dolog volt, egy évem ment rá. Egy művelődési ház előcsarnoka volt a helyszín. A mű maga a bejáratok felett helyezkedik el, két méter magasan kezdődik, majdnem három méter magas, és húsz méter a hosszúsága. A néző mindig csak egy kb. háromméteres szakaszt lát belőle, mert a tér kör alakú, befordul. Emlékszem, a tervezéskor nagyon sok gondot okozott, hogy miként lehet ezt jól megoldani. Ráadásul az volt a koncepcióm, hogy megpróbálom azt a színházat megjeleníteni, amit én a természetben látok: a mimikrit, meg minden egyéb dolgot, hogy miért olyan a földfelület, hogyan használják ki a növények meg az állatok, satöbbi. Végül egy nagyon érdekes kompozíció lett, amelyben vonulatok vannak, amelyek hol keresztezik, hol fedik egymást. Végül szépen összeállt és elkészült. Mégpedig úgy, hogy leraktam egy húsz méter hosszú szőnyeget, és a legkülönbözőbb dolgokkal kombináltam az agyagot, hasábokkal meg régi tölgyfarönkökkel, amelyek korábban egy disznóól aljába voltak beépítve, és a disznók vizelete kimarta őket. Gyönyörűek lettek ettől! Ezeket beleütöttem az agyagba, és a fák lenyomata ott maradt. Úgy gondoltam, végigviszem a gondolatot a természet színházával, akármi lesz is. Végig is vittem.- Ez a felület csaknem 60 négyzetméter. Mindehhez egy szál maga dolgozta meg a teljes felületet, vagy voltak segéderők, akik az ön instrukciói szerint gyúrták az agyagot?- Egy szakoktató kollégám annyiban segített nekem, hogy ő hordta fel a két különböző helyről beszerzett agyagot, mert az első emeleten dolgoztam. Ott kaptam kölcsön a nyári időszakra egy tantermet az iskolától, a szünet idejére. 89
