Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 1. szám - Ferdinandy György: Elek-puszta
FerdinandGyörgy Elek-puszta Verőfényes tavaszi vasárnap. A csendet - mint mondják - vágni lehet. Ilyenkor, ebéd után, az emberek alszanak. Kapaszkodunk a zárda felé. Három órára szól a meghívó. Felmászni évről évre nehezebb. Szinte hihetetlen: a légitámadások idején felszaladtunk a hegyre percek alatt. Kétszer szirénáztak. Először: légi veszély. Másodszor: riadó. Éppen elértük a bunkert, mire a busa bőgés abbamaradt.- Mindennap? - kérdezi feleségem.- Tizenkettőkor - feleltem. Percre pontosan. Hogy kicsodák? Angolszászok? Amerikaiak? Mit számít ma már! Elmúlt hetven év. Azóta már én is többé-kevésbé amerikai vagyok. A régi zárda most gimnázium. Az apácákat - a mammereket - kiutasították a háború után. Mondják, hogy Costa Ricába került, aki életben maradt. Kis híján követtem őket én is. Egy apró karibi szigeten töltöttem én is fél évszázadot. De az, hogy felkutassam őket, akkor, ott, eszembe se jutott. Csak most és csak itt. A helyszínen.- Ide jártál? - kérdezi a trópusi asszony.- Másfél évig. Mezítláb slattyogtam fel minden reggel a hegyre. A cipőmet már kinőttem, és akkor még nem nyitottak ki az üzletek. Megérkeztünk a Sionba. Néhány éve minden tavasszal itt találkoznak az öregdiákok. Fiúk és lányok, mert a fiúkat is befogadták a mammerek. Lent a városban romos volt minden épület. Az auditóriumban asztalkát állítanak a széksorok elé. Két gyertya áll rajta és egy apró feszület. Civil ruhás apáca fogad. Régebben még sokan összejöttünk, de mára a régiekből alig tucatnyi maradt. Betipeg a korelnök is, Mária néni, a százéves Kämmerer lány. Megölel, nevet:- Az Erzsiké kisfia! — kiáltja. Nem felejtette el a nevemet. Hát igen. Elek-puszta, a Kämmerer család. Erzsiké, anyám, már több mint tíz éve halott. Fiatal pap mondja a misét. Szépen beszél. De vajon tudja-e, hogy kik ezek a matuzsálemek itt, a Sión épületében, ahonnan már több mint hetven éve elzavarták a nővéreket...? Elek-puszta! Létezett-e egyáltalán? Nem szerepel sem a régi, sem az új térképeken. De hát ma már a vasútállomást is eltörölték. Minket akkor, negyvenöt tavaszán még Almamelléken tett le a vonat. Rémlik, hajnalban. Toporogtunk a pályaudvaron, vacog a negyven pesti gyerek. Később lovas kocsik kanyarodtak elénk. Emberek ugráltak le a bakról, körülvették kísérőnket, a főtisztelendő urat. 27
