Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - Balázs József: Kakas; Szeder és gomba; Varjú, gőzfürdőben; Handli; Éppen olyan; Dinnyeérés; Rózsák; Bagolyszelídítő; Paradicsom; Vízimalom; Baleset; Hűség; A jó bicikli
Jó napraforgó csak mifelénk terem. Ezt sűrűn vetették. A láthatáron feltűnt egy távoli hegycsúcs. Felkiáltott. Éppen olyan, mint amilyen nálunk van. Éppen olyan kék. Ha hídon mentünk át, ha akácerdő mellett húztunk el, ha tornyot látott, kommentárját mindig így kezdte: „Éppen olyan, mint nálunk van, éppen olyan, mint nálunk van..." Azután ismét a B. utcáról faggatott. Villamossal kell járni vagy busszal? Van-e kert arrafelé? Milyenek ott az emberek? Mindenre válaszoltam. Amikor elléptünk az ablaktól, hogy összeszedjük a csomagjainkat, így fakadt ki: „Sok ember azzal büszkélkedik, hogy itt járt, meg ott járt, s ott miket látott. Én pedig háromszáz kilométeren át nem láttam mást, mint ami nálunk a faluban egy helyen megvan." Aztán ismét a B. utca került szóba. A fiatalasszony, látva, hogy ebből a bizonyos utcából nekem is jutott, elnevette magát. Tudja - s az idősebb emberre mutatott -, ma költözött el végleg a faluból. A B. utcában fog lakni. A holmijait teherautón hozzák utána. Esti Hírlap, XVII. évfolyam, 1972. augusztus 23. szerda Dinnyeérés A nagy dinnyeföldek a tanyák alatt húzódtak, körbekerítve csillagfürttel, s a fasorok mellett sütőtökkel. A csősz kunyhóját a dombon verte az eső és a szél. A tanyán, a dinnyeföldön egy idő után — sok-sok éve lehet már — nem volt főfoglalkozású csősz, a dombra nem építettek kunyhót. A dinnyére a fűszeres vigyázott úgy, hogy még kiszolgálás közben is szemmel tarthatta a dinnyeföldet. S mivel ez a tanyai fűszerbolt csak reggel és délután volt nyitva néhány órán át, a fűszeres állandóan a dinnyebokrok között sétálgatott. Néha elfogott egy-egy dinnyetolvajt, gyereket inkább, s elvette tőle a dinnyét. Aztán leültette a fűszerbolt előtti tornácra, kiabált, hogy „kidoboltatlak benneteket", majd a mély, mohával benőtt kútból hideg vizet húzott fel, s a tolvajoknak adta. Vendégei - a tolvajok - mind többen voltak. Sokan úgy tettek, mintha lopnának, a fűszeres észrevette őket, s a tornácon fejeződött be - mókázással, élcelődéssel — a „diny- nyelopás". A tornác, a tanya, a fűszerbolt évekkel ezelőtt megszűnt, a dinnyét is másutt termesztik már, de az emberek nem felejtették el a fűszerest, aki nemcsak, hogy pontosan kimérte a sót és a cukrot, de ugyanolyan pontosan megállapította, hogy melyik a jó dinnye. Legendás szakértelméről történetek keringtek, jó szívéről nemkülönben. Éjszaka a fűszerboltban aludt, hogy reggel - harmatosán, frissen - szedje össze az érett dinnyéket. A fűszeres dinnyéje - mert így mondták - eljutott az ország legmesszibb tájaira is. Azóta, különösen, ha dinnyét vásárolok, eszembe jut, s elhatározom, valahogy nyomára bukkanok gyermekkorom legendás csőszének. 43
