Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - Péntek Imre: Reszelés (kézzel); hétmérföldes hómező; Mitikus beszéd; töltelék (versek)
De hiába volt a lányok zsíroskenyér-dömpingje, ahogy telt az idő, egyre több pénzünket zabálta föl a „Központiban" való étkezés. Igyekeztünk is megadni a módját, már jól ismertek is voltunk a személyzet előtt. Ezt Szalai Pali újabb nagy blöffje csak tódítóttá - elkezdte híresztelni, hogy mi vagyunk a „Biszku-gyerekek". A rettegett hóhér nevét persze nem volt ember, aki nem ismerte volna Magyarországon, és ez egy különös helyzetet, mondhatni félelmetes nimbuszt növesztett körénk. A kisvárosban ugyanis, ahol majdnem mindenki mindenkit ismert, miként egy faluban, fura és ismeretlen figuráknak számítottunk a lakosság számára, nekem ráadásul szakállam is volt. - Szabó Árpi gyakorlatvezetőnkhöz fordultunk (nem sokat láttuk egymást), és előadtuk siralmas anyagi helyzetünket. Megértőén megígérte, hogy megpróbál kitalálni valamit. Állta is a szavát, s egy közeli napon szinte reggeltől estig irodabútorokat, megszámlálhatatlan széket cűgöltünk át egy megadott helyről egy megadott másik helyre. Mindjárt föl is vehettük a munkabért, de hát, mint egyszeri alkalom, nemigen sokat számított helyzetünkben. Meg kell itt mondanom, hogy Valika, akinek gondjaira voltunk bízva, szervezett is számunkra a városi kocsi segítségével néhány vidéki utat, de ezekből én már a Jutkáékkal való viszony fontosságára hivatkozva kimaradtam. Pedig az egyik ilyen „szaklátogatás és tapasztalati út" egy nevezetes, cigányok által lakott faluba vitt. Több is volt ilyen a környéken - az elhagyott falvakba egyre nagyobb számban költöztek be a romák, hiszen a néprajzilag egykézéséről ismert Ormánság vonzáskörzetébe tartoztak. Barátaim aztán erről részletesen és érdekfeszítően számoltak be, s bántam már, hogy nem tartottam velük. Mint ahogy azt is bánhattuk mindnyájan, hogy a közeli Máriagyüdre, a nevezetes búcsújáró és kegyhelyre sem látogattunk át, pedig olyan közel volt, hogy templomtornyai odalátszottak. - De akkor (egy hét volt még hátra) anyagi ellehetetlenülésünk volt az elsőrendű téma. Szalai Pali állt elő újabb megváltó ötlettel. Expressz-ajánlott levelet írtunk azonnal az egyetemre és a tanszékre, ecseteltük anyagi helyzetünket, s fölvetettük, hogyha nem érkezik gyors segítség részünkre, fájdalom, de népművelési gyakorlatunkat azonnal be kell hogy szüntessük. És mit ad Isten? Két nap múlva megérkezett számunkra a tanszéki kiegészítő segély. így hát kitöltöttük végig az időnket Siklóson. Szabó Árpitól természetesen megfelelően „lojális" értékelést kaptunk ottani „sokoldalú tevékenységünkről", s elkezdtünk búcsúzkodni - felemás érzésekkel - Siklóstól. Főként persze a strandtól. És végül szerveztünk a vár éttermébe egy búcsúvacsorát, Árpival, Valikával és a lányokkal együtt. Ki mit kapott és mit hagy itt? - merült föl a kérdés. Józsika talán még mindig „húzódzkodik" a bordásfalon. M.-nél Szalai nagy, betölthetetlen, penetráns űrt hagyott hátra. Mi meg Dzsóval ártatlanul maradtunk, megszerelmesedtünk. De ez, úgy gondolom, mindkettőnknek már nagyon hiányzott. Ali bácsi és Beba néni, s persze az aranyos, csodálkozó szemű Papp Jutka meg úgy köszönt el, úgy búcsúzkodott, hogy mielőbbi viszontlátásra, s mihelyt tudok, jöjjek hozzájuk látogatóba. Várnak! 30
