Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 4. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

rultsága alapján, és ezt az egyetemi csoport tagjai szavazhatták meg vagy bírálhatták felül. Menzajegyeket is kaptunk, a menza az egyetem kettős épületének Kossuth utca felőli sarkán volt, s két szinttel működött: alul a diákoknak, jegyre, felül pedig az oktatóknak ä la carte, térítéssel. (De ezt térítéssel a diákok is használhatták.) A menza volt az egyik legkedveltebb helyem az egyetemen. Egyforma asztalkák voltak benne négy egyforma székkel, elég tágas tér volt, és sokáig el lehetett üldögélni benne, ott fordult meg déltájban az egyetem színe-java, ott lehetett találkozni ismerősökkel, s miután az önkiszolgáló pultnál tálcánkra megkaptuk a műanyag tányérokban az aznapi menüt, olyan helyre is leülhettünk vele, ha volt hely, ahol mondjuk egy vagy két csinos lány ült, más szakokról. Ezek voltak a forrásaink, anyámtól ugyanis nem kértem támogatást, vagyis helyzetemben a gyerektartási díj őt illette. Az ösztöndíjam persze nagyon kevésnek bizonyult, különösen, hogy szinte naponta bementünk Liskó leivel a Nárciszba, s hol ő, hol én fizettem a kávét. így hát felsősöktől ellesve az ötletet, a menza-ebédjegyemet általában eladtam, de megtaláltam a módját, hogy azért ebédeljek. (Elég gyakran lejárt jegyeket kaptam ismerősöktől, s azokat manipuláltam.)

A Róbert Károly körúti „szállónak" azonban, ahol akkor laktam, külön étkezdéje volt. Olyan helyre kerültem, ahol pezsgett az élet, állandó jövés-menések között éltünk, s a tanulótermeket szinte csak a TTK-sok használták, több napi tanulni valójuk volt, mint nekünk, ott bütyköltek műszaki rajzaikkal is. A bölcsészek másra szervezkedtek: sokan írtak verset vagy novellát, s összeismerkedve csoportba, irodalmi körbe álltak össze, aminek nagyon jó, találó címet is találtak: Mozdulók lett a neve. Esti felolvasásokat rendeztek az ebédlőben, nagy propagandát, közönségtoborzókat tartottak, az egyetemről meg meghívták Tolnai Gábor professzort, aki előadás-sorozatot is tartott nekünk, elsősöknek, s tudtuk, hogy annak idején a Szegedi Fiatalok csoportosulás tagja volt, Radnóti Miklóssal vagy Ortutay Gyulával együtt. A találkozók kéthetente voltak, s valóban, Tolnai Gábor professzor kijött, és vállalta a levezetést, egyre nagyobb közönség előtt, komoly irodalmi vitákkal a felolvasások után. Én, mint aki később kerültem a diákotthonba, már kész „mozgolódást" találtam, mégpedig abban az állapotában, amikor már stencilezett kiadvány megjelentetése is terítéken volt, s Mozdulók lett a címe. Ez azért is jelképértékű volt, mert 56 forradalmának leverése után az irodalmi-művészeti élet pangott az országban. A sebtiben összeszedett Tűztánc című antológiában megjelent, általában komcsi „poétákon" kívül más szóhoz sem juthatott; a „nagy" öregek hallgattak vagy börtönben ültek, fiatalokat meg nem engedtek közölni, megnyilvánulni, irodalmi lapok közelébe kerülni, mert zömmel kompromittálódtak, vagy „igaz" tanúk voltak. Lassan oldódó, kényszeredett dermedtség és „mozdulatlan" közélet uralta a társadalmat. így hát az ELTE akkori első évfolyamának hallgatói e természetellenes állapotot próbálták (inkább egészséges öntudatlanságban, mint elszánt tudatossággal) megtörni. Persze kihagyhatatlan volt a kari KISZ, ha zömmel formális volt is. És kellett hozzá Tolnai Gábor professzor tekintélye. A Jogi Karon volt stencilgép, s annak használatával - a szerzők munkájával — 1962 végén megjelenhetett pár száz példányban a Mozdulók első száma. Az egyetem hallgatói azonnal elkapkodták. Ebben a számban benne volt boldog-boldogtalan, s bizony így esztétikailag nagyon vegyes anyagot adtak közre a szerkesztők. Az Egyetemi Lapokban - még decemberben - Baranyi Ferenc jól le is húzta, kiemelve egy jó csokor képzavart és silányságot. A mozgalom „mozgatói" egyébként a deb20