Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Bónis Ferenc: Emlékek Kodályról

Egy ízben felvetettem, hogy 1948-ban bemutatott, és Balázs Béla librettója miatt megbukott daljátékát, a Cinka Pannát, új és jó szövegkönyvvel fel kellene támasztani. Kodályt foglalkoztatta a gondolat. Egyetértett javaslatommal, hogy Illyés Gyulától kérjünk új szöveget hozzá. Illyés vállalta a számára szokatlan feladatot, két felvonást meg is írt. Tovább, őszinte sajnálatomra, nem jutott (ez a fragmentum 2015-ben jelent meg a Hitel folyóirat hasábjain).

Kodály állandó és fölöttébb kritikus rádióhallgató volt; nem takarékoskodott a zenei műsorszerkesztés ügyetlenségeit bíráló, csípős megjegyzésekkel. Egyszer megkért: vigyem el neki egy, a Galántai táncokról szóló, nem kifejezetten remekmívű rádió-előadás kéziratát. Legközelebb, nem minden provokatív szándék nélkül, megkérdeztem: tetszett-e? Tömör válasza így hangzott: „kapitális marhaság". Egy másik szerző arra vállalkozott, hogy Kodály minden művében kimutatja a népzenei eredetet. Ezt a Mester így kommentálta: „A múltkor is bebizonyította X elvtárs a rádióban, hogy a Te Deumof népdalokból tákoltam össze". Humorérzéke nagyon ritkán hagyta cserben.

Az állam, 1950 táján, villával akarta megajándékozni Kodályt - persze úgy, hogy előbb elvette azt eredeti tulajdonosától. Természetesen nem fogadta el. Azt kérte helyette, hogy bocsássanak rendelkezésére két szobát a galyatetői Nagyszállóban. Ez meg is történt; életének utolsó másfél évtizedében ott töltötte azokat a napokat, amelyek nem kötötték a fővároshoz vagy valamelyik külföldi városhoz. Igazi életeleme a természet volt: mindennap sétált, úszott, telente - amíg orvosai engedték - síelt is. Néhányszor meglátogathattam ott is. Jól emlékszem: egy fonott kosár állt íróasztalánál, amelyben a hozzá írott, válaszra váró leveleket tartotta. Mellette kitöltetlen postautalvány-űrlapok sorakoztak. Rengeteg rászorulónak segített, Galyatetőről is.

1967. február végén beutalót kaptam feleségemmel a gályái SZOT-üdülőbe, az egykori Nagyszállóba. A Köröndön búcsúztam tőle. „Irigylem magukat" - mondta. „Tanár úr nem készül a Gályára?" - kérdeztem. „Ha csak lehet, felmegyek" - válaszolta. Ekkor láttam utoljára. A Gályára már csak halálhíre jutott el március 6-án.

124