Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Nyerges Gábor Ádám: A vastagabbik boríték

erősödő röhöghetnékén, egyszerre csak kezet nyújtott. Nem is akárhogyan, mivel a mozdulat rögtönzött, és lényegében öntudatlan volt, túl peckesre sikeredett, s így másfél méternél nem sokkal magasabb, tejfehér bőrű, éjfekete hajú, törékeny, mosolygós kiscsajként egyszeriben valamelyik régebbi filmfeldolgozás délceg Jókai-hősszerűségeként állt ott, mint valami nyalka huszár, aki épp bajtársba tévedt itt-ott bandukoltában, s megörülve a másik honlegénynek, hát széles, gyors és kackiás mozdulattal kezet is nyújt neki. Épphogy csak fel nem kiáltott, hogy ej, a kutya mindenit, koma, vagy valami ehhez hasonlót. Mikor Sziránó, immár az övénél is nagyobb zavarban (vélhetőleg azon tipródván, hogy férfias mivoltát illusztrálva megszorítsa-e a lány kezét, ahogy a srácokét is a korábbi bemutatkozásokkor, vagy ne bántsa ezt a látszólag porcelánból készült, angyalszerű kis egyedet) végül hasonló kackiássággal kezet rázott vele, már végképp nem bírt magával, hiszen egyszerre csinklandozta immáron a kitudódik mellett önnön groteszk huszárszerűsége is. így hát picit, éppen csak hallhatóan, felkuncogott és - ha ilyen egyáltalán lehetséges - még egy fokkal vörösebbre pirult.

Aztán jött valami énektanár, de az elég uncsi volt, zárta a nap összefoglalását, és feladva az erőlködést, hogy ennél több információt is átadjon, továbbá, mivel bármennyire nonszensz, már másnapra is elég sok leckéje volt, szülei kezébe nyomta a dupla osztályfőnökin készült jegyzeteit, frissen kapott ellenőrzőjét, valamint az órákon szétosztott különböző, informatívnak szánt) fénymásolatokat, és fülig érő vigyorral bement a szobájába tanulni. Életében utoljára állt neki e tevékenységnek így.

92

■ni mii [ 1.1JÍW1111U11-