Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében
Arany, aki jól ismerte Tinódi műveit (egyik versében fel is idézte alakját: Tinódi redivivus), természetesen szintén a régies igealakot alkalmazta a Tetemre hívás című, témáját illetően még a középkorban játszódó balladában. Fennmaradt a hír, hogy a művet a Kisfaludy Társaság 1878. évi közgyűlésén Szász Károly, a költő barátja olvasta föl, s olyan hatása volt, hogy az ülést rövid időre félbe kellett szakítani. A ballada műfaját jellemző hézagos előadásmód következtében természetes, hogy első hallásra a hozzáértők között is viták alakultak ki arról, hogy a balladai műfajából következő egyes szűkszavú szövegrészeket melyik szereplő mondja. Hát még a hozzá nem értők között! Arany egyik megmaradt leveléből tudjuk, hogy egy „honleány" levélben kért felvilágosítást a költőtől a vers egyes kifejezéseinek értelméről, mert el akarta szavaltatni. Arany udvarias válaszából kiderül, hogy a hölgy többek között nem értette, mit jelent a balladában az állat szó, sajtóhibának gondolta. A műben ugyanis azt olvashatta, hogy a fia gyilkosát kutató apa a holttest mellé „Állata őrzeni négy alabárdost." A költő így válaszolt: „Állat régiesen azt teszi mint állít (mintfogat, befogat) s nem sajtó-hiba. A régies tárgyat régies nyelv emelni szokta." Néhány további magyarázat után Arany így zárta levelét: „Egyébiránt szavalásra könnyebben s első hallásra megérthető költeményt ajánlanék." (Arany János Összes művei I. Bp. 1951. 553.) 5 Az előbbi érdeklődő levél íróját korántsem szabad elítélnünk, mert bizony elég gyakran találkozunk Arany költeményeinek olvasása közben olyan szóalakokkal, amelyek láttán első gyanúnkban ugyancsak fölmerül a sajtóhiba lehetősége. A walesi bárdok igazán közismert vers, történelmi témája indokolja, hogy a költő régies szóalakokkal - amint a fenti levelében írta - „emelje" „a régies tárgyat". Bizonyára mindenki emlékszik A walesi bárdok 8. versszakára: Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tér eh; Az utolsó szó szokatlan alakja nem sajtóhiba, egyáltalán nem véletlenül, hanem indokoltan „tereh", ugyanis a kódexek korában még ez volt a szó formája, csak később alakult ki a mai alak. Arany tudta ezt, így láthatta például Szenczi Molnár Albert egyik zsoltárfordításában, ahol a bibliai Józsefről van szó: „Az tereh alól én kihozám őtet", így használja a szót Kazinczy Ferenc is, Csokonai Vitéz Mihály is, Fazekas Mihály pedig így fogalmazza a közismert jelmondatot: „Tereh alatt szokták a pálmát nevelni." Arany többször is ezt a régies szóalakot használja, például a nevezetes március tizenötödike második évfordulóján írott versében is: 48 Emléked átkos, nyomasztó tereh: A vérnek és könyűnek tengere Mind, mind ahhoz tapad. (Evnapra)
