Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében

Nagy szemét befogja hű dajka Izolda

És ápolja... hej, nem mint egykor ápoltál (Daliás idők IV. ének 6. vsz.)

A költő jártasságát a régi nyelv területén igen jól mutatja, hogy ismeri a sajog szónak ezt a ma már teljesen elavult jelentését is: ragyog, csillog. A Buda halála XI. énekében föl is használja, amikor Buda király udvarának élénkségét, fényét érzékelteti:

Buda paripái, új elevenséggel,

Most összenyerítnek gyakori vendéggel;

Udvara sok füstjén megvídul az éhes;

Sürög ami sűrű, sajog* ami fényes. (77. vsz.)

Arany kéziratában eredetileg ez áll: „ragyog, ami fényes", de a „ragyog" szót utólag áthúzta a költő, s a lapszélre írta javításként: „sajog". A műhöz készített „Jegyzetekében pedig e szónak nemcsak az elfelejtett értelmét találjuk meg: „*Ragyog. Régiesen", hanem zárójelben egy kis idézetet is: („Sajog mint arany.") Arany J. A jegyzetekkel ellátott eddigi kiadásokban nem találjuk nyomát annak, honnan való ez az idézőjelbe tett három kis szó, amelyet a költő mintegy bizonyítékul ír oda: lám, valahol ezt így találta, tehát a sajog ige jelentheti ezt is: ragyog, csillog. Úgy látszik, eddig a magyarázóknak nem tűnt föl, hogy ez a kis idézet nem másból való, mint a nevezetes Szent László-énekből, amely igen becses XVI. századi kéziratos nyelvemlékünk. Két kódex, a Gyöngyösi- és a Peer- kódex őrizte meg, és az utóbbinak egyik lapján ilyen (maira átírt írásmódú) szövegkörnyezetben található: „...képed fel főtték az magas kő szálra, fénylik mint nap, sajog mint arany, nem elégszik senki tereád nézni". (A „nem elégszik" mai értelme: 'nem győz elégszer'.) Mindkét nyelvemlék a költő nagykőrösi korszakának táján került elő, így Arany hozzájuthatott a Szent László királyt dicsőítő ének szövegéhez, és ennek részletét jegyzetének alátámasztásául alkalmazta. Mindenesetre ebből is megállapítható, hogy tudatosan el-elhelyezett történelmi tárgyú elbeszélő műveiben olyan elavult szavakat, amelyek által az alkotások a régi kor nyelvi hangulatát tükrözik. Azt pedig, hogy Arany búvárkodott a régi századokból fennmaradt nyelvemlékekben, többek között bizonyítja a ketten szóalakhoz fűzött e jegyzete is: „ketten" Azaz: Kettőjüket. így használva már a XVI. századbeli „Adhortatio mulierum" című gúnyversben. „Ha minket isten ketten (kettőnket) összebír." Arany J. A költő hasonló érdeklődésének ugyanilyen bizonyítéka az alábbi jegyzete is, amely szintén egy magyar nyelvemlékre támaszkodik: Régi pogány-magyar nő-nevet alig-alig talál az ember. Én a Váradi Regestrum magyar jelentésű neveiben véltem ilyesek nyomára akadni, hol Gyöngy, Gyönyörű stb. fordulnak elő mint nőnév. így lön szerkesztve a Gyöngyvér, mely annyi, mint gyöngytestvér. Arany ].

Ha meggondoljuk, hogy Arany költői termésének nagy többsége nem a személyes líra, hanem az elbeszélő irodalom körébe tartozik, s azon belül pedig a történelmi témák uralkodnak, akkor természetes, hogy közismert alapos fölkészültségéhez hozzátartozott a régi magyar nyelv iránti érdeklődés. Ennek konk45