Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Szörényi László: Arany János, ha jegyzetel

sorba megy." Hogy pontosan értsük, idézem az utolsó két szakaszt, amelyben a szerelmes legény számol be esti programjáról, azaz hogy hogyan búcsúzik kedvesétől a leány házának kapujánál:

„Soká kinn nem tartóztatlak,

Azért meg sem mocskoltatlak:

Egy pár szép szó, meg egy pár csók,

A mit kérek, lelkem Erzsók.

Ha ez meglesz, beeresztlek,

Magam pedig haza megyek,

Lefekszem az istállóban,

Veled mulatok álmomban."

Ismét ritmikai-zenei javítást eszközöl a X. költeménynél (Bokréta és szerelem), amelyről egyébként egészében így ítél: „Elég jó." Kifogása azonban igaz és véd- hetetlen: „Csinos, dallamos alak, kivált, ha az utolsó sor egy szótaggal kevesebb volna." A könnyebbség kedvéért mind a négy versszakban ki is húz egy fölösleges szótagot.

„Ki violát akar vetni

Nagy-pénteken vesse,

Fattyú közte úgy nem terem,

Lesz elég teljese.

Babám akkor vetette,

Körösvizzel öntözte,

Fattyú nem (is) volt közte."

Arany mindig óvja a nők böcsületét, éppen ezért Julis panaszát, a XI. darabot nem csupán „veszettül prózai"-nak tartja, hanem gonoszul hümmög egyet, amikor a leányzó panaszkodik („Mikor a kapuba / Tiszta holdvilágon, / Kicsalt sokszor Peti / Engem a múlt nyáron"): „no még!".

Eddig a szentimentális-romantikus almanachlíra két alakját már fölismerte a magát népdalnak beállító szövegen, azaz Bajzát és Garayt, most pedig jön a harmadik mester ebből a körből: Kunoss Endre. Az ő hatását a XIII. számú, Erzsi és a galamb című versben ismeri fel, és a végén néhány germanizmus kijavítása után ezt írja: „Copiája a német-magyar daloknak anno 1840."

A XIX. számú költemény (A rózsa és leány) „egészen irodalmi!" - Arany ezt a következő sorról írja: „Rózsa, - leány, - egy sorsotok", az egésznek a végére pedig azt írta: „Mehetne, ha...!" Az első versszakban pedig aláhúz egy fél sort; hagyott az utókornak is egy kis mulatságot, ugyanis ezt a derék Szakái föltehetőleg Aranytól lopta, vagy esetleg Arany lopta tőle, ha már benne volt az első kiadásban is, amelyről persze viszont nem tudjuk, hogy olvasta-e valaha. Az első versszak ugyanis így hangzik:

33