Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István költői testamentumának záradéka és poétikája irányváltásának részdokumentuma
érdekében bontja föl Arany szövegét, s az onnan kiválasztott tárgyi elemeket, szituációkat szembesíti korábbi költészetének egyik jelentős motívumával", az étkezéssel-zabálással. Az „ételek karakterológiai jelentőséghez jutnak, egy költészetnek és költőmagatartásnak lehetnek szinonimái"25, amelyekben az anyagi kultúra megszemélyesülése fedezhető fel, és ez meghatározza Baka poétikája egészét, hiszen a kulináris-lefokozó trópusok (a menny, az angyalok és Isten megjelenítői) azok a költői képek a Döblingtől kezdve, amelyek Baka versvilága átalakulásának első fázisát jelentik. Ez a trópussor összegződik a Toldiban úgy, hogy a Baka Angyalát megidéző nyitányban az én istenhiánya a társadalmiságot kifejező tömegkonyha képével egészül ki: „tömegkonyhának látom most Uram II a Mennyedet". A tárgyiasuló istenhiányt a lefokozó-blaszfémikus Baka-trópusoknak és az eredeti Arany János-történet elemeinek a társítása fejezi ki: „bár kevesebb a zsírja mint a hűhó / mivel odalökik s nyúlós-hideg II mire elém kerül de híján jobbnak / a lelkem ebből is bevacsorál / és aszújától álom boroknak / szám szélén csordul édesen a nyál". A Toldi IV. énekét idéző, a népiesség költői remeklésének tartott kép („Aztán álommézet csókolt ajakára, [... ] Bűvösbájos mézet, úgy hogy édességén / Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén") Baka versében vágy és realitás ellentétévé válik. Míg Aranynál Toldi álmában boldog, Baka Toldijának boldogságlehetősége csalódottsággá, undorrá válik: „s nyúlos-hideg II mire elém kerül de híján jobbnak / a lelkem ebből is bevacsorál". Világának és világban való létének groteszk volta beszédéből, nyelvi jellemzésének szándékolt ellentmondásaiból is fakad: kevert értékszerkezetet teremtő szólamának bizonyítéka például az, ahogyan álpatetikus és - ugyancsak szándékolt - képzavarral megszólaló beszéde („kegyetlen eszmék I feszítik próbatétre szívemet") a heraldika tudományos szóhasználatával kapcsolódik össze („s közben fölöttem címert festegetve / sárkányt levágott félkart karddal és / bíbor lángnyelveket formáz az este / heraldika talán ez az egész II világ"), ami, a költemény egészét tartva szem előtt, Baka Toldijának ironikus versbeszédét eredményezi. Ady Endre A Hágár oltára című verse felől olvasva Baka Toldiját, a „vér- és velő- szenny"-ben az áldozat motívuma is textualizálódik, összekapcsolódva a „telihold- malomkő" metaforával, amelyben a gyilkos eszköz kozmikussá válik, és az áldozati jelleggel szakralizálódik, ezért nincs bűntudata a vers beszélőjének. A bűntudat hiánya ellenére a Toldi egyes elemeit átértelmező sötét tónusú költeményben az éjszaka a pillanatnyi megnyugvás mellett a rettegés ideje is: „s behorpadt pajzsa bár a Naprend- / szernek de mégis acélsisakom / résén át nézem lándzsáját szegezve / hogy támad rám naponta új napom". A létfenyegetés rettenetében élő ember szűnni nem akaró gondjaira tudatosan, éberségre valló (ön)iróniával reflektál: „megfékezni a megvadult bikákat / itt méltóbb dolgom amúgy se leszen / odalökik jutalmul majd a májat / s híg angyal-kásám feltéttel eszem". A köznapivá deformált mennyei, a torzult mennyeinek mutatkozó köznapi, illetve az alvilági heraldika mint a szeretetvendégség paródiája azt érzékelteti, a kegyelem is torz formában jut el Baka-Toldihoz26 akinek a bikákként metaforizált eszméket, végső soron önmagát kellene legyőznie.27 Ez a megközelítés Baka-Toldi nyelvlétére, az irodalmi térben való hányattatásaira irányítja a figyelmet, vagyis az irodalom emlékezete ugyanúgy meghatározza a vers téridejét, mint annak tudata és tudomásulvétele, hogy a teljesség, az istenivel való egyesülés nem lehetséges. Ez a maszköltés tehát Arany János Toldijának révbe éréséhez képest a körkörösséget érzékelteti, a nem tökéletes-teljes visszatérést a kezdethez, ami egyben azt is jelenti, hogy „a helyzettudat megingására csak a helyzet és a helyzettudat ironizálásával 25 I. m. 168. 26 Vö. i. m. 171. 27 Vö. Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 273. 88
