Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 1. szám - Sándor Iván: Amiképpen annak előtte és azóta is (5.)

Sándor Iván Amiképpen annak előtte és azóta is (5.) Anyám anyja fejkendőjét a homlokára húzva járkált a lakásban, mindig talált igazítani- valót a csipketerítőkön, az ezüsttálcákon, a porceláncsészéken, a függönyrojtokon, apám könyveiről naponta törölgette a port, amikor anyám megkérdezte, miért nem hagyja a szolgálókra, súgva válaszolt, mintha titkot árulna el, apád könyveit is én tartottam rend­ben a ruházatomat naponta kefélte, rakosgatta a cipőimet, figyeld meg, mondta, ha nagy leszel, magadnak kell mindent rendben tartanod, észrevettem a kíváncsiságot a tekinte­tében, mintha járkált volna az időben, látott engem a jövőben, megfogadtam-e az intését halkan beszélt, akkor emelte csak fel a hangját, amikor apám könyvszekrényéből kiemeltem egy könyvet azt ne... hallottam, amint este súgva figyelmeztette apámat nézegesse csak, én is apám könyveinek a hatására lettem orvos, nem árt, ha megismer­kedik önmagával, megérti, hogy miből vagyunk testrészek ábrái voltak a könyvben. Nyilak vezettek a nevükhöz. Legjobban a szem érdekelt. Mitől változnak a tekintetek, nagyanyámé, anyámé, apámé is? Tizenhat ábrát számoltam össze. Apám szobájában a tükör elé álltam, figyeltem a tekintetemet, hogyan változik, miközben változnak a gondolataim mi érdekel? apám állt mögöttem miért változik a tekintetem, ha valami az eszembe jut... aztán ha valami más leültetett az egyik karosszékébe ilyeneket kérdeztem én is a nagyapádtól, ilyeneket kérdeznek tőlem az egyetemen a diákjaim is... a szemed nem elegendő ahhoz, hogy ne csak nézz, hanem láss is... esténként olvasott, nem akartam zavarni, anyám szobájában két tükör is volt. Figyeltem bennük a fogamat, forgattam a fejemet, hunyorogtam, emelgettem a karomat, változtat­tam a tekintetemet, apám szavaira gondoltam, a szemem nem elegendő ahhoz, hogy ne csak nézzek, hanem lássak is anyám mögöttem állt, mosolygott mára elég, menj aludni, nem lesz korán, kérdezte másnap a reggelinél apámat, éppen beléptem a szobába, meg­hallottam, apám nevetett nem lehet elég korán kezdeni nagyanyám riadtan lehajtotta fejét, imát mormolt másnap anyám kikészítette az ünnepi öltözékemet, hasonló volt apáméhoz, fekete bár­sonykabát, hozzá illő fekete nadrág, csipkegalléros fehér ing elmegyünk az Anatómiai Színházba, mondta apám színházról nem hallottam. Bohócok képeit szívesen nézegettem a könyvekben. Néha papírcsákót is tettem a fejemre, titokban anyám pirosítóit az arcomra kentem 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom