Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Bartha Ákos: Bal vagy jobb? (Németh László minőségszocializmusa és Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzeti radikalizmusa)

társadalompolitikát, többek között Németh László terveit is.100 101 Ám a politikatudomány figyelmeztetése szerint a bal- és jobboldali jelzővel kontextustól függetlenül is óvatosan kell bánni. A pártok, mozgalmak alapvetően inkonzisztensek, vagyis ritkán lehet azo­nosítani őket tisztán bal- és jobboldaliként. Azt is érdemes megfontolni, hogy léteznek olyan programcélok is, „amelyek közel hozzák a radikális jobboldaliakat és baloldaliakat. A szabadpiac működésével, a nagytőke uralmával, a nemzetközi szervezetek beavatkozó politi­kájával (...) kapcsolatos kritikájuk például »csak« annyiban különbözik, hogy a magyarázatban a faji vagy az osztályszempontokat hangsúlyozzák-e jobban. "m Aligha véletlen, hogy a fel­soroltak mind fontos közös nevezői a bemutatott koncepcióknak, ráadásul sem Németh, sem Bajcsy-Zsilinszky nem ódzkodott a faji vagy osztályszempontok hangsúlyozásától. A politikai kategóriák klasszikus horizontális - vagyis bal- és jobboldali - értelmezési kerete mellett létezik azonban egy vertikális megközelítés is, mely felülről irányított eli­tista és tömegekre hivatkozó populista politikáról beszél. A problémát itt a populizmus/ populista kifejezés hétköznapi elhasználódása jelenti, jóllehet a fogalom kiterjedt szakiro­dalommal büszkélkedhet.102 A különböző szemléletű és ideológiai hátterű szerzők mar­kánsan eltérő definíciókkal dolgoznak, így közös nevezőnek csupán a népcentrikusságot (bármit is jelentsen „a nép" az egyes esetekben), az egyértelmű ellencsoport szükségessé­gét és a vélt vagy valós krízishelyzetet nevezhetjük meg. Az újabb keletű megközelítések szerint a populizmus nem politikai irányvonal, hanem politikai beszédmód és stílus. Pierre-André Taguieff ekképp különíti el az „identitás-nemzeti populizmust" a „protest- populizmustól". Az első esetben a hangsúlyok a nemzeti jellegen vannak, amit „az idegen" veszélyeztet. A protest-populizmus ezzel szemben nem állagvédő, hanem határozottan kritikus, radikálisan elitellenes, erős demokratikus-plebejus töltettel.103 Alighanem e populizmusfelfogás alapján helyezi Trencsényi Balázs Bajcsy-Zsilinszkyt a regionális etnopopulizmus vonulatába (vagyis az identitás-nemzeti populizmusok közé), noha a nemzeti radikalizmus nevében (legalábbis) viselte a gyökeres változtatás kívánalmát, és célul tűzte ki a demokratikus átalakulást is. Andrew C. Janos ezekre a jelenségekre egy másik fogalmat, éppen a „nemzeti radikalizmust" használja. Mint minden jó szintézisnek, Janos és Trencsényi munkájának is pozitívuma, hogy nagyobb perspektívában értelmezi a jelenségeket, viszont ilyen látószögből sokkal nehezebben megjeleníthetőek a finomabb 100 Vö. Bognár Bulcsu, A népies irányzat a két háború között. Erdei Ferenc és a harmadik út képviselői, Budapest, Loisir, 2012. 101 Enyedi, Körösényi, i. in., 143. 102 Pl. Populism. Its Meaning and National Characteristics, Ionescu, Ghitä, Gellner, Ernest eds. London, Weidenfeld and Nicolson, 1969; Canovan, Margaret, Populism, London, 1981., Gyurácz Ferenc, A „populizmus" külföldi értelmezéseiről, Politikatudományi Szemle, 1993/4, 96-101.; Taggart, Paul, Populism, Buckingham & Philadelphia, Open University Press, 2000; Lukacs, John, Demokrácia és populizmus. Félelem és gyűlölet, Bp., Európa, 2008; Reybrouck, David, A populizmus védelmében, Bp., Gondolat, 2010; Laclau, Ernesto, A populista ész, Bp., Noran Libro, 2011; Kovács Gábor, „A politikai eszmetörténet próteusza: A populizmus" = Pénzes Ferenc [et al.J, A szabadság felelőssége. írások Dénes Iván Zoltán 65. születésnapjára, Debrecen, Debreceni Egyetem, 2011, 259-275.; D'Eramo, Marco, Populism and the New Oligarchy, New Left Review, 2013/3., 5-28.; Paár Ádám, A populizmus alakváltásai = Népiblog: Az elmúlt évek írásai (2014-2016), szerk. Bartha Ákos, Paár Ádám, Péterfi Gábor, Bp., L'Harmattan, 2016, 178-179. 103 Taguieff, Pierre-André, Political Science Confronts Populism: From a Conceptual Mirage to a Real Problem, Telos, 1995/Spring, 9^13. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom