Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - Szabó Gábor: Bevezetés egy családregénybe: identitás alkotása (Nádas Péter: Világló részletek)

Mégpedig abban a tragikus fejezetében, amikor az elbeszélő leírja Magda nagynénjének mentális összeomlását, azt a jellemzően kelet-európai pszichés sokkot, amelyet a valóság és az ideál összeegyeztethetetlen kettősségének tartós elfojtása hívott elő. Hogy ugyan pontosan tudta, ismerte a koncepciós perek hátterét, a törvénytelenségek mechanizmusait, a Rajk-per hazugságát - sőt, ezek elfedésében maga is tevékeny részt vállalt -, ugyanakkor valamiféle torz kettős tudat védekező mechanizmusába menekülve mindezt a Párt, az Eszme iránti lojalitás, a jövőbe vetett hit megingathatatlan ideológiai bizonyosságával próbálta — sikertelenül - zárójelezni. E kettős könyvelés fenntarthatatlan konfliktusa vezet el számára a szorongással teli, álmatlan éjszakákhoz, önazonossága megkérdőjeleződéséhez, amikor rájön, „elhibázta az életét, azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy miként hibázta el, vagy mivel hibázta volna el és mikor hibázta el" (VR/II. 89.). Ezeken a lidérces éjjeleken lépnek elő azoknak a holtaknak az árnyai, régi barátai, elvtársai a mozgalomból, akiknek a haláláért felelősnek érzi magát, és akikkel úgy érzi, elszámolnivalója lenne (VR/II. 90-92.). Drámája többek között abban rejlik, hogy nem áll rendelkezésére az a nyelv, amelyen keresztül ezek az etikai kérdések egyáltalán megfogalmazhatók lennének. Memoárjában Déry szintén a holtakat idézi elő a feledés homályából, hogy számvetést készítsen saját életéről, ám az ítélet nincs ehelyett a visszaemlékezés lehetetlenségéről, a felejtésről szól: az etikai felelősségtől történő eloldozódás (Déry szerint) időseknek kijáró szabadságáról. Nádas ábrázolásában a számvetés képtelensége a személyiség drámai meghasonlásaként és szétbomlásaként, Dérynéi viszont az emlékezéssel kapcsolatos morális kényszerektől való eltávolodás felszabadító érzeteként jelentkezik - a Világló részletek itt bizonyos értelemben kritikailag viszonyul az idősebb pályatárs emlékiratainak (kétséges) etikai premisszáihoz. (Hasonlóan, mint Nádas Magda emlékiratainak narratívumához.)

Nádas Péter memoárfikciója elképesztően sok szálat, réteget mozgat, számtalan irányból reflektálja saját megszólalását, vet számot irodalmi elődeivel, történelmi és kulturális beágyazódásaival, a személyes és a kollektív identitás kérdéskörével. Miközben, egyáltalán nem mellékesen, egyszersmind újraolvastatja velünk az Egy családregény végét, az Emlékiratok könyvét és a Párhuzamos történeteket is.

122