Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja

- Égelhart Péter? - kérdezte tőle Winter úr.- Mit akarnak tőlem? Közben a fehér kuvasz továbbra is a gazdája mögött ólálkodott, és sunyi pil­lantásokkal morgott feléjük.- Zárja el a kutyáját, különben lelövöm! - rivallt rá Winter úr.- Nem bántja magukat, ráparancsoltam.- Azt mondtam, lelövöm! A férfi megfordult, a nyakörvénél fogva megragadta a kuvaszt, és a hátsó, nyi­tott fészer felé vonszolta. Marcell körbenézett a hatalmas udvaron, amelyen akár egy hatökrös vasszekér is kényelmesen megfordulhatott volna. Szemben, az első udvar végében a gazdasági fészer nagyobb volt, mint másnak az egész portája. Baloldalt, a szomszéd kerítése mentén keskeny, ásott földcsík húzódott hátrafelé, gyümölcsfákkal. Barackok lehetnek, gondolta Marcell. Amikor a házigazda visszafelé jött, megismételte kérdését:- Mit akarnak tőlem?- Beszédünk van magával.- Velem, aztán miről?- A Falcione Áronról. A gazda megállt, rájuk meredt, majd kiköpött oldalra.- Hallottam, mi történt vele. Mi közöm nekem ahhoz a mocsokhoz?- Honnan tudja, hogy mocsok, ha semmi köze hozzá?- Mer' az, oszt kész!- Bemehetnénk?- Csak nem jelentett föl, mert kicsit megszorongattam a gigáját?- Bemehetnénk? Winter úr farkasszemet nézett vele, s nem tágított, nem is szólt többet, mire amaz elbizonytalanodott.- Csak egy pofon volt - morogta maga elé, és a fejével intett, hogy kövessék. Ahogy felértek a gangra, az ámbitus végén nyíló konyhából kilépett egy asszony. Szigorúan méregette őket, kiálló arccsontján megfeszült a bőr. Marcell felismerte rajta nővére, Zsuzsánna vonásait, falusi kiadásban.- Wer sind diese Leute, Peter?- Die Polizei.- Polizei? Aber warum... ? Félreállt, hogy beengedje őket a konyhába, de gyanakvó tekintetét nem vette le róluk. Odabenn egy kicsi, kövérkés menyecske sürgölődött. Keze lisztes volt, ingujja fölgyűrve.- Menj most haza, Maris! - szólt rá az asszony. A fiatalasszony szeme, mint egy riadt pillangó, ide-oda csapongott közöttük, majd beletörölte a kezét a konyharuhába, magára terítette a vastag, kötött kendőt, és sietve, szó nélkül kifordult a konyhából. A férfi hellyel kínálta őket, s leültek a nagy étkezőasztal mellé, amin ott maradt a gyúródeszka, rajta a félig kisodort tésztával.- Mikor látta utoljára Falcione Áront? - kérdezte Marcell a házigazdától. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom