Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Ez az ismerkedésnek, egymás felfedezésének, az alapok lefektetésének az ideje. Megérkezik az első gyerek, a második, mindkét félnek szüksége van a másikra, férjnek a fiatalasszonyra, az asszonykának a férfira, főleg az asszonynak az urára, mert mindenben rászorul, emiatt olyasmiket is elnéz neki, amiket jó pár év múlva biztosan nem fog. A nagyvonalú kompromisszumok kora ez. Meg kell becsülni, mert utóbb nagyon fog hiányozni. Eltarthat akár húsz évig is. Én negyvenöt voltam, amikor elmúlt. Egyszer csak arra ébredtem, hogy már az előadás következő felvonásán ülök. Szinte észrevétlenül ereszkedett le, majd emelkedett föl előttem a függöny. A lányom és a fiam addigra elhagyta a házat, férjhez ment, megnősült, családot alapított. Hirtelen kiderült, az asszonynak nincs is rám szüksége. Útban vagyok. Felesleg lettem. Egy bútordarab, amit folyton kerülgetni kell, de semmi haszon belőle. Csak a por lepi. Az egészben az a legszomorúbb, s minden bajunk ekkor már tulajdonképpen ebből a szerencsétlen állapotunkból fakad, hogy ötven táján még fiatalok vagyunk ahhoz, hogy öregemberként viselkedjünk, ahhoz viszont már öregek, hogy az ifjonti naivitás eltakarja szemünk elől a valóságot. Tétova kor ez, se ide, se oda, miközben akarva-akaratlanul megsejtjük a lényeget, Marcell barátom... Winter úr mélyeket szusszantott, ökölvívó múltját idéző törött orrának cimpái minden szusszanásra kitágultak, akár egy karámba zárt bikáé.- A lényeg pedig - folytatta -, hogy mese volt az egész. Tündérmese arról, hogy két ember együtt nekivág az életnek, gazdagságban, szegénységben, egészségben, betegségben... s hogy ez mily magasztos stb. stb. Ehelyett életünk derekán a sivár pusztaság vár ránk, s mindaz a szép és jó, amiről azt hittük, megleljük majd utunk során, csupán ámítás volt, délibáb, azzal a céllal, hogy ezt a keserves utat, melyen fajunk fennmaradása érdekében végigmennünk kívánatos, zúgolódás nélkül megtegyük...- Azaz?- Azaz, hogy nemzzünk sok gyermeket, neveljük fel őket, gondoskodjunk róla, hogy épségben elérjék azt a kort, amikor már ők is újabb porontyokat nemzenek, és így tovább, a végtelenségig. Winter úr elhallgatott, poharába mélyedt, mint aki maga is megilletődött saját bölcsességén. Marcell megbékélt vele, hogy Winter urat ma filozofikus hangulatban találta.- És a harmadik?- Hogy...? - pillantott fel Winter úr.- Azt mondta, a házasság három felvonásból áll. Miről szól a harmadik?- Ja, a harmadik. Az maga az éden. A harmadik újra a békéről és a szeretetről szól. A házastársak visszakerülnek oda, ahonnan annak idején elindultak. Vissza az elejére. De már a felesleges hívságok és a haszontalan büszkeségek nélkül. Merthogy ekkor ismét szükségük lesz egymásra, méghozzá az egyre szaporodó testi nyavalyáik okán. A szerelmi vágy elcsitul, helyébe lépnek a fájdalmak és a betegségek, a lassúság, a tehetetlenség, beszűkül a tér, férj, feleség újra egymás támaszává válik. Na, én még nem tartok itt, de őszintén megvallom magának, Marcell, alig várom.- Várja, hogy megöregedjen? 19
