Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írások (I. rész)

- Szeretem a szép, fekete asztrakán kucsmákat. És nem hagyom, hogy megfagyjanak a füleim. Legfeljebb továbbra sem írok könyveket. Különben is, ki a fenének kellenek manapság a könyvek.

Vasasok. A Bokszoló4

A Bokszoló volt a legerősebb közöttünk, vasasok között, széles vállú, vastag karú fiú volt, és rendszeresen járt edzésre, részt vett az ifjúsági meccseken, időnként hét végén ugyan dagadt orral és dagadt arccal érkezett vissza a meccsekről, de még ilyenkor is leginkább ő nyert ezeken a hétvégi összecsapásokon, többen is azt mondogatták, hogy hamarosan akár az országos ifjúsági válogatottba is bekerülhet. Ezenkívül a vasas, pontosabban a lakatos szakmához is ő értett legjobban, pillanatok alatt szétszedett, megjavított és összerakott bármilyen bonyolult zárat, és ami esetünkben a legfontosabb, egy görbe dróttal pillanatok alatt felnyitott minden lakatot, különösen a Titán- és a Tuto-féle lakatokat, bár más fajták sem okoztak neki gondot, de ezt csak később tudtam meg, és a történet lényegében nem is itt kezdődik.

A történet az iránytűvel kezdődik. Egyszer valamikor, azt hiszem, írtam már egy iránytűről, de az egy másik iránytű volt, az pontosan mutatta az égtájakat, ez viszont, amiről a továbbiakban szó lesz, tévesen mutatta az égtájakat. Szokola Andrástól, a borbélymestertől kaptam. Szokola András, ha éppen nem az emberek hajával vagy szakállával foglalatoskodott, régi órákat, réz- és bronzkilincseket, rozsdás fogaskerekeket, kitört üvegű viharlámpákat, elgörbült kocsitengelyeket és egyéb haszontalanságokat gyűjtött, és ő volt az egyetlen ember, aki megsajnált, amikor egy nyáron sötétbarnára, sőt majdnem feketére pörkölődve és nagyon soványan érkeztem haza az egyik ifjúsági munkaakcióról, azt mondta, hogy olyan vagyok, mint akit megnyúztak, és hosszú ideig nyárson forgattak, vagyis nagyon megcsúnyultam, ezért jóságosán azt javasolta, hogy soha többé ne hagyjam el a falunkat, maradjak itthon, és gyűjtsék régi rézkilincseket és bronzkilincseket. Kedvetlenül ráztam a fejem, erre azt javasolta, hogy gyűjtsék bélyegeket, az is nagyon szép és hasznos foglalkozás, de én bélyegeket sem akartam gyűjteni, végül azt mondta, hogy gyűjtsék régi pénzeket, elhagyatott temetőkben, rogyadozó házak padlásain és lerombolt kastélyok helyén sok régi pénzt lehet találni, ezek között igen értékes darabok is lehetnek, és egyszer talán még meg is gazdagodhatom. Ezen elgondolkoztam egy ideig, aztán mégis úgy döntöttem, hogy régi pénzeket sem fogok gyűjteni, hanem elmegyek a vasasokhoz, lakatos, esztergályos, géplakatos vagy marós leszek, és majd fényes fogaskerekeket és egyenes tengelyeket csinálok. Szokola András ekkor szomorúan keresgélni kezdett a sok régi kacatja között, és előkerített egy iránytűt, és a kezembe nyomta. Szép iránytű volt, szögletesre csiszolt üvegtalapzattal, és a mutatója úgy remegett, mint a halálra rémült ember ütőere. Szokola András azonban figyelmeztetett, hogy a mutató elferdült, valójában jobbra tolódott, így

4 Napló 1990. június 6.

13