Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Wehner Tibor: Absztrakció és progresszió (Vallomás Kalmár Pál szobrász- és festőművészről)
A szobrászat modern kori önfejlődése eredményeként vált már-már figuralitás- mentessé a szobrászat, ahol a szobrászat klasszikus tárgya, az emberalak már csak a stilizálás rendkívül áttételessé emelkedő formáiban és szféráiban van jelen. Mint Kalmár Pál munkásságában is: a korai, legömbölyített formákra hangolt faszobrok kompozícióiban, vagy a fém-kollázsok konstrukcióiban. A művek azt manifesztálják, hogy minden eddiginél fontosabb a térbe helyezett, a minden nézetet, szemlélőszempontot, kontaktusteremtési lehetőséget kiaknázó, mágikus töltetű autonóm szobor-tárgy - emellett azért néhány, a tradicionális domborművel párhuzamba állítható, falhoz, síkhoz illeszkedő, a felület izgalmával rabul ejtő munkával is találkozhatunk -, s hogy immár konvencióvá szintetizálódott az anyagválasztás újdonsága, a tömegformálás újszerű volta, a technika hallatlan sokszínűsége: a tárgyformálás szabadsága. Valamennyire még kitapinthatok, felismerhetők az avantgárd hagyományba ágyazódó stilisztikai gócpontok: jelen vannak az organikus, a struktúra-elvű, a minimalista és a jelszerűen összegző invenciók, a konceptualista és a természet szelleme által megérintett kezdeményezések is, de az egyes területek, körök között termékeny kapcsolatok szövődése, átjárás figyelhető meg. Ez lehet talán az eredője annak is, hogy közel került egymáshoz az egyértelmű és a látszatszerű, a logikus és az abszurd: játékosan könnyed és komoly felvetések, letisztult és bonyolult formarendek, finom és durva szólamok feleselgetnek egymással. így, több évtizedes alkotástörténet során alakult ki a meditativ szellemiséggel átitatott, belső aktivitásokban fürdő Kalmár Pál-szoborkollekció is. Természetesen nem elhanyagolható a mindezen történések, folyamatok, törekvések indítékait, szükségszerű összefüggéseit feltételező két meghatározó tényező: az idő és a színtér. Az idő és a színtér által determinált dolgok, keretek, jelenségek. Az 1949-ben született Kalmár Pál fontos festői előtanulmányok után az 1970-es évek közepén kezdte meg szobrászati munkálkodását, de a képalkotó munka a későbbiekben is fontos szerepet kap munkásságában. A kezdeti évek különböző szakkörökhöz, mesterekhez, alkotótáborokhoz, mozgalmakhoz kötődnek. Az akadémikus elveket valló tanároktól csakhamar a Kassák Lajos vezérlőcsillaga alatt dolgozó avantgárd szellemiségű fiatal mesterek vonzáskörébe kerül, és innen nincs visszaút: feladva a természetelvű szemléletet, az absztrakció birodalmában való kalandozás, a művészi kutatómunka, az új kifejezési lehetőségek keresésének esztendei következnek. És mindez egy olyan korszakban, amikor még mindig gyanakvással tekintenek a hivatalos művészetpolitikai körök az elvont, az absztrakt képzőművészetre, amely gyanakvás csak az ún. rendszerváltás utáni években kezd csillapodni, illetve lényegtelen kérdéssé válni. Vagyis Kalmár Pál is azon művésznemzedék tagja, amelynek megadatott az ezerszer elátkozott puha diktatúrában - amelyben azért ne felejtsük: belehaltak néhányan, és vannak hősi művészhalottak is - és az újra megteremtett demokráciában is alkotni és fellépni: az első periódusban ellenszélben, az akadékoskodó zsűrivel, a művészetpolitika cenzúrájával, a másodikban, ebben a szabadabb világban az értékválsággal és közömbösséggel hadakozva. Mert mindez összefügg a színtérrel: 1989 előtt a moszkvai gyarmat Magyarországával, majd az Európában helyét kereső országgal, annak is alföldi, Duna-Tisza-közi, kecskeméti, művészeti szempontból kitüntetett jelentőségű -jelentős művésztelepi múlttal, számos más művészeti ág műhelyével felvértezett -, de mégis Budapest árnyékában leledző vidéki régiójával. Ebben a közegben, innen kalandozva más tájak, más országok alkotóműhelyei felé, de ide vissza-visszatérve született meg a négy évtizedes munkásságot felölelő szobrászati-festészeti életmű. A kiállítás korszakokra tagolása, illetve tematikai egységekre bontása a pálya legfontosabb periódusait körvonalazzák, a legfontosabb műcsoportokat koncentrálják: a Rudnay-tanítványokhoz, Schöffer Miklós újító kezdeményezéseihez, a Csiky Tibor és Fajó János műhelyéhez kötődő munkák együttese, a közelmúlt tér- és formakutatását tanúsító faszobrok kollekciója 113
