Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)

elmegy, az annyi: „kontrer nemi-érzés"-t emleget. Ennek a büntetőjog alá vonását, ahogy 1906-ban, most sem helyesli. De a helyzet 1907-ben Nyugat-Európában már más volt, mint 1906-ban Magyarországon. Itt hivatkozhat a jelenség sokoldalú tudományos elemzéseinek eredményeire, amely a két felnőtt férfi közötti szexuális aktust fokozatosan kivonta, kivonja a büntetőjog illetékessége alól. Le is szögezi: „Anélkül, hogy a kérdéshez közelebb lépnénk, elég lesz megemlítenünk, hogy az utóbbi évtizedekben a természettudományok legkiválóbb képviselői közül legtöbben, különösen jeles orvosok, pszichopatológusok új tudományos világot derítettek a kontrer nemi érzések problémájára. Ezek kutatásaiból számos modem kriminológus levonta a büntetőjogi konzekvenciákat. Akit a kérdés érdekel, figyelemmel kísérheti a »természetellenes fajtalanságról« szóló paragrafusok törlésére irányuló mozgalmat. A német 175. szakasz ellenségeinek légió a száma. A francia törvény- hozás kivégezte büntető kódexének idevágó rendelkezését. Svájc jogtudósai most dolgoznak egy, az egyes kantonális büntetőjogokat fölváltó egységes büntető törvénykönyvön. A törvénytervezet már készen van, a homoszexuálitás üldözésének semmi nyoma. A tervezet arra az álláspontra helyezkedik, hogy felnőtt férfiaknak a közszemérmet és mások érdekeit nem sértő önkéntes cselekedeteihez semmi köze sincsen." (A „magyar 186. szakasz"-ra való utalása nyilvánvalóvá teszi, hogy számolt vele, Magyarországon még más a helyzet, itt még a nyugat-európai trend nem érvényesül.) Storfer problémája, amely miatt tollat ragadott, nem is büntetőjogi, hanem valami más, s - jól érezte - ez is „kényes kérdés". „A homoszexualitás kérdése, különösen büntetőjogi oldala az utóbbi időben a legfontosabb és legaktuálisabb kérdések közé került s a nagy nyilvánosság előtt, amely nem vesz tudomást a szakkutatás szűk körben tárgyalt eredményeiről, mégis csak elvétve esik szó ez őt érdeklő kérdésről s ép a hivatottabbak tartózkodásából következik, hogy azokat a szavakat, amelyek a nyilvánosság előtt e kérdésben mégis elhangzanak, nem mindig a legtisztességesebb szándék sugallja." A cikk ugrópontja az idézett utolsó félmondat, de Storfer csak elég körülményesen, magyarázkodó kitérők után jut el oda, hogy kimondja, mire is gondol tulajdonképpen.

Alapelve világos: „A fontosabb érdekre való tekintet előbbre való kicsinyes tekinteteknél. Illemből vagy jóízlésből nem szabad nemzedékeket fenyegető nyavalyákat vagy másrészről középkori tudatlan előítéleteken alapuló justizmordokat agyonhallgatni." S ezzel már közelít az őt foglalkoztató problémához is, hiszen, láttuk, az egyik póluson, a büntetőjogban jó irányú, kedvező változásokat észlelt. De mik lehetnek azok „a nemzedékeket fenyegető nyavalyák", amelyekre utal? Ha körülményesen is, végül kimondja. A „homoszexualitás büntetőjogi mentessége érdekében" folyó „mozgalom" egyik szólama rejt magában komoly veszélyt. „A homoszexuálisok propagandájáról van szó, amely napról-napra növekszik, ma talán még nem mutatkozik egész veszedelmességében, holnap talán már legdivatosabb, de legnyavalyásabb szellemi epidémiájává válik szenzitív kultúránknak, amely oly könnyen hajlik nagystílű kerítések szavára." Nem kétséges, olyan fejleményre figyelt itt föl, amely, ma már tudható, máig szólóan ütközőponttá vált, s máig szólóan élesen megosztja a közvéleményt. De mi áll e diagnózis mögött? A lázadó „sansculotte" politikai felszín alatti eredendő „konzervativizmusa"? Az ilyen, látszólag egymást kizáró, vagy legalábbis egymás ellen feszülő pólusok megléte egy emberben nem lenne egyedi - erre a habitusszerkezeti ellentmondásra nagyon sok történeti példát lehet hozni. De egyáltalán nem biztos, hogy Storfer esetében erről van szó. Ő, mint kiderül, e téren is radikális, s ha úgy ítéli meg, e szenzitív területen is hajlamos szembemenni egy bontakozó trenddel. „Az utóbbi években a homoszexuálisok, különösen ott, ahol nagyobb számban vannak, világvárosokban, így elsősorban Berlinben, mindinkább növekvő propagandát űznek. Akik az említett büntetőjogi reformok hívei, hallgatólagosan tűrték ezt a propagandát és nem látván tisztán a propaganda céljait, tudattalan bűnrészeseivé lettek.

80