Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)

amely megveti, sőt gyűlöli az istentelennek kikiáltott orvostudományt s csak a maga kotyvasztékaiban, ráolvasásaiban és babonáiban bízik, - az emberi észnek mindezek a tobzódó elfajulásai, amelyeket hajlandók vagyunk már a múlténak tekinteni, itt kísértenek közöttünk." S Lueger föllépésére ebben az összefüggésben, ennek bizonyítékaként hivatkozik: „Azok számára, akik ezt nem hiszik, ideszögeztük azt a tényt: egy európai világváros polgármestere hadat üzent a közegészségügynek." S nem arról volt szó, hogy Lueger közönséges értelemben csakugyan „buta" lett volna, neki - mint Storfer észreveszi - megfontolásai, méghozzá nagyon is modern megfontolásai voltak. „A szeg végre is kibújt a zsákból: miért e nagy harag az oltás ellen. Az orvosok a maguk rendszabályaival- mondá a főpolgármester - elriasztólag hatottak. Az irántunk barátságos magyar sajtó

— folytatta kedves iróniával - kihasználta ellenünk a himlőjárványt. S az idegenforgalom láthatólag megcsappant. Ez a bibi. Pár száz magyar emberrel és egyéb idegennel kevesebben jöttek Bécsbe pénzüket itthagyni s ez fáj." Storfer tehát, bár a szót nem használja, a modernitás irracionális racionalitását is észrevette s leírta. S hogy milyen jó érzékkel s milyen korán, azt alighanem még ő maga sem hitte. Ez az irracionális racionalitás, ma már tudjuk, a 20. század nagy mozgásainak egyik, sokak számára máig „érthetetlen" domináns vonulata lett.

Október 6-i cikke, a Cavete...?, amely, ahogy alcíme is utal rá, A kormányozható léghajókról elmélkedik, érdekes mód, nem a technikatörténet körébe tartozik. A modern technikatörténet szóban forgó fejleményénél, a „kormányozható" léghajónál, azaz az irányítható repülésnél jobban érdekli az, ami e lehetőség körül a képzeletben már formálódott: az apokaliptikus vízió. „Nem új divat a jövő eseményeit regényben ecsetelni", írta. „Az irodalomtörténet az ily utópiák egész garmadáját ismeri." De, s erre figyel föl, az „utóbbi években — tekintettel az európai nagyhatalmak nagy katonai fölszereléseire s az általános létszámfelemelésekre - különösen az a kérdés foglalkoztatja a regényírók fantáziáját, milyen lesz a legközelebbi európai háború. Hogy lesz, azt fölöslegesnek tartják bizonyítani. A fantázia ezt a háborút óriási dimenziókkal látja el, s vigasztalásul hozzáképzeli, hogy ez lesz az utolsó európai háború. Különösen csábítja az a kérdés, milyen lesz Európa térképe a nagy világháború után. Az ilyen költött térképek megrajzolásába belejátszik persze legtöbbször a szerző lappangó nemzeti önérzete vagy pártállása." Ez a fantáziálás érezhetően töprengésre késztette, s ambivalenciát váltott ki belőle. „Az egyik regény sötéten, fekete színekkel fekete alapon ecseteli a kormányozható léghajó föltalálásának első hatásait. Címét e sorok fölé írtuk, avval a különbséggel, hogy a kategorikus fölkiáltójel helyére a szkeptikus és mégse kereken tagadó kérdőjelet tettük. Ez a regény irtózatos háborút, iszonyú vérontást jósol, amelyben részt fognak venni az összes nemzetek. Cave..." Nem kétséges, a hamarosan csakugyan bekövetkező (első) világháború okaként aligha a léghajó kormányozhatóvá tétele nevezhető meg, még csak - önmagában - a technikai fejlődés sem. S az is sejthető, e vízió elfogadásában Storfert saját haladás- és modemitáshite is korlátozta. De, ha ambivalensen is, szociálpszichológiai érzékenysége jó irányba vezette. A „hímnemű kávésnénikék vagy a politikus csizmadiák" ötletelését „a jövő nagy háborújáról" hajlamos nevetségesnek tartani: „ha azonban a malom alatt politizálunk, kávéházban vagy kaszinóban, mi is kezdjük hinni, hogy... égszakadás földindulás... így lesz meg úgy lesz, jaj de furán lesz. Ki tudja? Hátha igaz, hogy a kormányozható léghajónak, amely a technikai haladásnak, a kulturális fejlődésnek, az ember diadalmasan úttörő munkájának fényes győzelmét jelenti, véres keresztelőben kell részesülnie." Ez az ambivalencia, amely mégis hajlik az apokaliptikus vízió elfogadása felé (s tudjuk, e vízió, pőre lényegét tekintve csakugyan igazolódott), árulkodó. Jelzi, Storfer alkata és gondolkodásmódja szerint nem szociológus és/vagy közgazdász, nem is igazi politikus, de a szociokulturális mozgásokra érzékenyen reagáló pszichológus, aki egy bizonyos forgatókönyv lehetséges76