Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)
máris föllendítette az ügy iránti érdeklődés. 21-én, Tárgyalják az Esztegár-ügyet címmel, az Előre már arról számolt be, hogy második napja folyik a tárgyalás, „előreláthatólag holnap jut el a befejezésig", a bíróság azonban „zárt tárgyalást rendelt el és így a törvény tiltja, hogy a teremben történtekről tudósítást" adjon a lap. A „folyosói élet" alapján azonban több tanú nevét megemlíti a lap, s megírja: „A bizonyítási eljárás érdekében a bíróság a késő esti órákig tárgyalt a tanúkkal és hol egyiket, hol másikat szembesítette Esztegár pappal." 22-én, Még titkosabb a tárgyalás címmel arról számolt be az Előre, hogy harmadnapja folyik a tanúkihallgatás, de „még igen sokat nem sikerült kihallgatni", az igazi „szenzáció" azonban az, hogy „báró Rudnyánszky elnök a zárt tárgyalást teljesen elzárta a nyilvánosság elől, mert úgy tapasztalta, hogy a már kihallgatott tanúk künn a folyosón szószátyár fecsegést folytatnak a [...] hírlapírókkal és így a zárt ajtók mögötti vallomások legintimebb részletei is nyilvánosságra kerülnek." Általános visszatetszést keltett viszont az Előre szerint az, hogy egyesek „a megvádolt papot egy nem létező politikai hajsza mártírjának igyekeznek feltüntetni". Azaz, a pör afféle lokális kultúrharccá vált. Az ítélet megszületéséről az Előre 23-án számolt be, Nem vétkezett a pap címmel. „A kolozsvári esküdtbíróság öt napi tárgyalás után ma hozta meg verdiktjét az Esztegár-ügyben", írta a lap. „A becsületsértésekre vonatkozó összes kérdések mellőzésével az esküdtek húsz rendbeli rágalmazás vétségében mondották ki a bűnöst a vádlottakra és ehhez képest a szakbíróság is a rágalmazás vétségében ítélte el" őket. A tárgyalás zárttá nyilvánítása miatt a tanúk vallomásait nem ismerjük, így utólag nem könnyű megítélni, jogos ítélet született-e, avagy szerecsenmosdatás történt. A megismerhető külső körülmények az utóbbit valószínűsítik. Kiderült ugyanis, a pörben igen sok tanú vonult föl, a tárgyalás pedig zárt tárgyalás volt - azaz olyan adatok és összefüggések kerültek terítékre, amelytől a vád jobbnak látta „megkímélni" a közönséget. Ha „semmi" nem történt volna, akkor ennyi tanú aligha lett volna fölsorakoztatható, és a „semmit" eltitkolni is fölösleges lett volna. (A folyosón pedig nem lehetett volna „intim részleteken" csámcsogni.) Ám maga az „ügy" így is óhatatlanul nyilvánosságra került, s 1907. február 24-én, többnyire röviden, több fővárosi újság is beszámolt róla. A lényeg a Népszava aznapi tudósításából derül ki leginkább. Mindenekelőtt: „A főtisztelendő feljelentésére a kolozsvári ügyészség vád alá helyezte Storfer Adolf és Pártos Ervin hírlapírókat, a cikk szerzőit." Emögött, mint láttuk, az állott, hogy Esztegárt egyházi fölöttesei rákényszerítették a helyzet „tisztázására" (magának az érintettnek nyilvánvalóan nem volt érdeke az ügy fölmelegítése, számára a legjobb a csend lett volna), s - mint bizonyos jelekből következtetni lehet - kapott egy kis hátszelet is. Ugyancsak a Népszava tömör leírása rögzíti a tárgyalás lényegét is: „A kolozsvári esküdtbíróság öt napon át zárt ajtók mögött tárgyalta az ügyet, amelyen mintegy kilencven tanút hallgattak ki. Az esküdtek a két vádlottat húsz rendbéli rágalmazásban és becsületsértésben vétkesnek mondották ki s a bíróság e verdikt alapján mindegyiket egy-egy évi fogházra s négyezer-négyezer korona pénzbüntetésre ítélte. Behajthatatlanság esetén a pénzbüntetés újabb négyszáz napi fogházbüntetésre változtatható át." Ez az ítélet egyértelműen súlyos, „kritikaelhallgattató" ítélet volt. Ezt a rendszerkritikai preferenciákkal nem vádolható Pesti Hírlap, szintén február 24-i kommentárja is érzékelteti: „Úgy az ügyész, mint a panaszosok ügyvédje, Bíró Balázs megnyugodtak, ellenben a védőügyvéd, Deák Albert két semmiségi panaszt jelentett be. Az ítélet súlyos és mindenesetre a mostan dívó sajtóellenes hangulatnak kell betudni." A Pesti Napló (1907. febr. 24. 20-21.) és a Budapesti Hírlap (1907. febr. 26. 16.) beszámolója azonban címében is rágalmazásként definiálta az ügyet. (Az előbbi A rágalmazás, az utóbbi A rágalmazók címmel adott hírt róla.) Az ügy körüli maszatolásra mindenesetre jellemző a Budapesti Hírlap felvilágosító közleménye: „Kolozsvárról jelenti tudósítónk, hogy Storfer Adolf 67
