Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

a Szerelmes ezüst kalendárium és a Szerelmes arany kalendárium. Kormos szólt nekem is, hogy fordítsak szerelmes verseket. Az ő ötlete volt a meseírás is. írtam egyet, egy Arany László gyűjtötte népmese volt az alapja, amiben szerepelt egy gonosz király, úgy hívták, hogy Világbíró Mátyás. Amikor felküldtem Pestre, másnap Kormos expressz levelet küldött, hogy „nagyon jó, közöljük, csak utólagos engedelmeddel Világbíró Mátyásból Zöldszakállú király lett". Jellemző volt az akkori viszonyokra, hogy veszélyes lehetett, ha egy gonosz uralkodót Mátyásnak hívnak. Kormos mellett Vas István látott el még munkával. Körmenden fordítottam Shakespeare Cymbeline-jét, amit nem volt egyszerű megkapnom, mert pályázni kellett rá, négy felkért próbafordító közül végül nekem adták a színdarabot, a Rába- parton fordítottam. Szóval kapcsolatban álltam a munkaadóimmal, rajtuk kívül leveleztem is többekkel, ami persze nem pótolja a személyes találkozásokat. Ugyan időről időre feljöttem Pestre, mégis óhatatlanul kissé kiestem ebből a közegből addigra, mire 1955-ben visszahívtak a fővárosba.

M. G.: - Egyből a kiadónál ajánlottak megbízást?

Igen. Akkor még Új Magyar Könyvkiadónak hívták. Úgy tudom, Juhász Ferenc is támogatta az ügyemet, de végül Bodnár György - aki egyébként a másik oldalon állt, korábban Révai József személyi titkára volt, de a barátságunk valahogy túlélte ezt - szólt Rákos Ferenc igazgatónak az érdekemben. Sokat töprengtem rajta, érdemes-e hátrahagynom azt a nyugalmat és békességet, ami Körmenden körülvett, de végül elfogadtam a felajánlott munkát. Eleinte a szovjet irodalomra szakosodtunk, én is az orosz szerkesztőségnél kezdtem. Az 1956-os forradalom teremtett lehetőséget az átszervezésre - a kiadóban megalakuló forradalmi bizottságban én is benne voltam -, és Európa Könyvkiadó néven már a világirodalom felé fordultunk.

M. G.: - Domokos Mátyás, aki a magyar irodalmi műveket megjelentető Szépirodalmi Könyvkiadónál tevékenykedett évtizedeken keresztül, a következőképpen idézi fel a korabeli viszonyokat: „...fogaskerékrendszerbe igyekezett nemcsak a Szépirodalmi Könyvkiadót, de az egész világmindenséget beleszorítani a létezett szocializmus". Majd hozzáteszi, hogy a „megkötöttségeken - fogaskerékrendszeren - belül aztán csakugyan »szabadok« voltunk, s azt csináltuk, amit legjobb belátásunk szerint akartunk, mint a mobil-artos Haraszty István madara; a madár kalickáján mindig tárva-nyitva az ajtó, csak akkor csukódik be, ha történetesen eszébe jutna belőle kirepülni."2 Az Európa Könyvkiadónál, ahol a világirodalommal foglalkoztak, mennyire tudtak szabadon mozogni ebben a bizonyos „fogaskerékrendszerben" ?- Nagyon találónak érzem Domokos Matyi leírását, és ez a világirodalmi részlegre fokozottan érvényes volt. A tiltások és kényszerek ellenére bennünket korántsem cenzúráztak úgy, mint a magyar irodalommal foglalkozó kiadókat, hiszen az ötvenhatos szerepvállalásuk miatt bűnösnek bélyegzett írók műveiben nagyítóval keresték a rendszerellenes utalásokat. Nálunk ilyen nem volt, mert a világirodalmat kevésbé tudták ellenőrizni, a hatalom képviselői nem ismerték a Nyugaton megjelent műveket. Bizonyos mértékű öncenzúrát kénytelenek voltunk gyakorolni - nem adtuk ki például Arthur Koestler vagy George Orwell műveit, bár meglepő módon az 1984 és az Allatfarm még a Kádár-rendszer végén megjelenhetett -, illetve be kellett tartanunk azt a szabályt, hogy a kiadványaink bizonyos hányada szovjet, illetve népi demokratikus irodalom legyen. Még ebben is volt mozgásterünk, mert a szovjetekhez soroltunk olyan klasszikusokat, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij és Csehov, Thomas Mannt pedig népi

2 Domokos Mátyás: Leletmentés. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 10.

48