Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Tinkó Máté: Ismétlődések (versciklus)
(Ill) Ennyi zuhanás egy napban hogyan fér el? Kitettem a kőre magam, és nem száradt, Átázott a test. Veszteni már tudunk. Most jöhetne egy okosabb végzet, Egy nem mindennapi szóváltás, Hogyan gondolsz a mára? Begyakorlott, ám selejtes mozdulatok. Amivel nem leszel közelebb. De a messzeséget fürkészném, és amit nem lelek, Az majd mind kihajt a kő repedései közt. (IV) Ez nem lesz egyszerű menet. Végignézni, ahogy megöregedsz. És megöregednek mások is. És annyi ismételt óra, rutinszinten bebiztosított teljesítmény, az évek. S a gépszerűen vonszolt test nem lázad, nem döfi tőr át, nem törik be ablakát a háznak, nem leszel itt velem, hogy elmagyarázzad. Egyedül maradok, és még emlékeim sem lesznek róla. Csak elhunyorgok a tavaszi fényben, ahogy a nap marad, elmarad, lemegy. 31
