Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Fried István: Ady Endre és a szomszédos irodalmak

ha elemeiben már a XIX. század végi magyar „kismesterek" vagy a századfordulós novellisták fölvetették és részben körvonalazták a „romantikátlanított romantika"35 mozzanatait, Ady volt az, aki ebből és a maga módján földolgozott francia irodalomból az egész régióban hatásosan és messzehangzón költészetet formált, s még akkor is az európai modernség különböző fázisokban megjelenő személyiségproblémákra reflektált, ha a szövegi megnyilatkozások egy önmagával dialogizáló, a szélső pontokra elhelyezett versajánlatok ellentmondásosságát láttatták. A magasfokú költőiséggel szemben megszólaltatta a dezorientált- ság, a szétoldódás, a költőietlenített költészet líráját)36, tónusát, amely nála a felül- és alulretorizált szólamoknak olykor egyetlen verscikluson belüli oszcillálását jelezte; a dez- orientáltság nem pusztán a később összefüggéseiből kiragadott „valahol utat vesztettünk"37 (mely meglepő, jelöletlen idézetként Krlezánál is felbukkan) verssorával érzékelteti, hogy az Ady-költészetet átszövő útmotívum merre kanyarog. Hogy innen is Kafkára pillanthatunk rá, K. tévesztéseire a Kastélyhoz vezető, illetőleg onnan elvezető bolyongását idézve, nagy valószínűséggel beiktatható a korábban mondottak közé. Nem tartanám reménytelen kísérletnek, ha a Hugo Friedrich által számba vett modern költészeti jellemzők szerint „céduláznánk ki" az Ady-köteteket, még akkor sem, ha Friedrich Mallarmé és Rimbaud lírájának elemzését részesíti előnyben, és az Adynál meg Krlezánál oly lényegi előzményként számon tartott Verlaine-ről alig-alig emlékezik meg (s csak zárójelben: Friedrich a maga korának kutatásait teszi meg a modernség költészettörténeti jelentősége felmérésének kiindulópontjául, nem tekintve sem az európai lírát oly jelentős mértékben gazdagító orosz és lengyel költészetre, nem is szólva a magyarról, a románról, a horvátról, a szerbről vagy a bolgárról). Ilyeténképpen normává emeli a némileg egyoldalúan vizsgált Rimbaud- és Mallarmé-lírát, tudomást sem véve arról, hogy a hatástörténet jóval összetettebb, és nem feltétlenül teleologikus folyamat, az egymásutániság és az egymásmellettiség nem zárja ki egymást, nincs köztük hierarchikus kapcsolat, olykor semmiféle kapcsolat nincs köztük, s a modernség általa említett kritériumai nem összességükben fedezhetők föl még az általa mintaszerzőként tudatosított poéták életművében. Ilyen módon az Adyt olvasó Kafka és a Kafka-olvasás felől visszatekintő Ady-értelmezés nem bizonyosan teljesen reménytelen vállalkozás. Egyébként - például - a szinesztéziát tekintve Ady nem áll rosszul. Rudo Uhlár tanulmányrészlete akár megtévesztő lehet. Nem mutatja szerzője változó véleményét a szlovák költőkre tett Ady-hatásról, és az sem tetszik ki, hogy az államfordulat után lassan-fokozatosan megteremtődő szlovák irodalmi élet és rendszer miféle viszonylehetőségeket alakított ki a magyar irodalommal általában, és Ady költészetével különösen. Mivel Hviezdoslav 1910-es reagálásától, amely a jövő idők heroldjaként köszöntötte a magyar jakobinus Adyt38, idézve a mi elnyomottak, összetörtek sort, Martin Rázusnak a magyar költőhöz küldött válaszán át39 a lépésről lépésre növekvő számban napvilágot látó Ady-fordításokig, Uhlár vállalta, más aspektusból vizsgálta az eddig elnyomónak tekintett magyarság kultúrájára tekintő, önértelmezésre vállalkozó, önazonosságát kereső szlovák irodalom kritikai megítélését. Egyrészt egy időben féltette a szlovák irodalmat a túlságos Ady-hatástól, fölmerült Ady „dekadenciájának" rossz hatása az önmaga karakterét formá35 Hugo Friedrich: Die Struktur der modernen Lyrik. Von der Mitte des neunzehnten bis zur Mitte des zwanzigsten Jahrhunderts. Rowohlt, München, 58.

36 Uo., 12.

37 Zastave II, 247., Zászlók 1, 582.

38 Zlaty fond slovenskej literatury. Hviezdoslav II, zostavil, studiu a poznamky napisal Stanislav Smatlák. Tátrán, 1973, 289-290.

39 1911-ből keltezte Rázus az Odkaz, Mad'arskym básnikom című verset, melyben a Messiás szemével messzelátóhoz szól. A gondolatmenethez felhasználtam Csukás: i. m., Sziklay: i. m. adatait.

86