Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Fried István: Ady Endre és a szomszédos irodalmak

A teljesebb tisztánlátás kedvéért most németül olvassuk együtt Kafka naplóbejegyzését, amelyet, feltételezésem szerint nem indokolatlanul, az Ady-vers elolvasásának visszhangjaként gondolok. Annak ellenére, hogy egy Kafka-biográfus, bizonyára jogosan, önéletrajzi adalékként tartja számon: „

Ohne Vorfahren, ohne Ehe, ohne Nachkommen, mit wilder Vorfahrens-, Ehe- und Nachkommenlust. Alle reichen mir die Hand, Ehe und Nachkommen, aber zu fern für mich." (Hevenyészett fordításban: Elődök nélkül, házasság nélkül és utód nélkül, vad előd-, házasság- és utódvággyal. Mind nyújtja felém kezét, házasság és utód, de túlságosan távol tőlem.)30 Egy kissé hátrább lépek. Azon töprengek, hogy egy átírt-újra- gondolt, és ekképpen újraszerkesztett szöveg mennyire hat „visszafelé". Változtathat-e értelmezésén? Azt jelzi-e, hogy az újonnan keletkezett szöveg szinte nem tesz mást, „csak" kibontja, átszerkeszti, esetleg beszédesebbé formálja mindazt, ami benne rejlett az előző textusban; más oldalról közelítve: a szövegelőzmény jórészt tartalmazza azokat a lehetőségeket, melyek a kortárs vagy a következő nemzedék, esetleg az utókor szerzőit felhívják arra, hogy vagy az üres helyeknek minősülő kihagyásokat, rejtett-elhallgatott, vagy a szövegbe belehallgatott mozzanatokat bányásszák elő, dolgozzák ki. Egyébként az elődszöveg korántsem játssza ki valamennyi lehetőségét, megad valami olyat, amely a hatástörténet során alaprajznak vagy kidolgozandó vázlatnak bizonyul. Felkínálja magát (nem bizonyosan ezt intencionálva) a továbbírásra ugyanúgy, mint a dekonstruálásra. Egy olyan szövegtérnek lesz része, amelynek lényege a rögzítetlenség, mondhatnám akár rög- zíthetetlenségnek is. Ilyen módon a szövegek érintkezésében esetleg tetten érhetők lehet- nek/lennének az oda/visszaértelmezések. A kutatás már szólt arról, hogy Adynak éppen az a szóban forgó verse, nem csak rímjátéka, milyen mértékben ösztönözte a tudatosan félreolvasó utókort (a magam részéről nem tartom elképzelhetetlennek, hogy beleértsük az anxiety of influence fakasztotta költői gesztust).31 De hogy nem csak „belső" magyar irodalmi mozgások születhettek Ady e verse nyomán, arra a magyar irodalomból igen keveset, szinte semmit nem tudó Kafka spontán, de annál mélyebbről feltörő reagálása fontos adalék lehet. Ha ebből a talán megvitatható, talán (legalábbis részben) elfogadható aspektusból szemléljük Ady programos vonásokat is tartalmazó versét, nem kizárólag egy személyes, önnön költői és „emberi" létezésére utaló „vallomásos" lírára következtethetünk, hanem egy olyan „nemzedéki" (?), klasszikus modem(?), századfordulós(?) versbeszédre, amely ugyan nem hirdeti meg tételesen az én menthetetlenségét, de azt mégis, hogy az én mentésre szorul; amely ugyan nem nyilvánítja ki minden dialógusra törekvés hiábavalóságát, de azt mégis, hogy a költői beszéd felhívási struktúrájára egyáltalában nem bizonyos, hogy valamely válasz érkezik. S ha Ady ugyan nem reagál Rimbaud vagy Mallarmé ezotériába hajló költészetértelmezésére, nem mentségül állítom, hogy a XX. század első évtizedében még a francia irodalomban sem örvendhetett Rimbaud túlságos ismertségnek; Baudelaire és Verlaine jóval inkább visszhangzott Európa keleti felének irodalmaiban, mint a szimbolista kiáltvány poétái (ideértve a szimbolisták két nemzedékével az irányzatban szót kérő és kapó orosz irodalmat, amelynek reprezentatív költőjét, Blokot Adyval együtt emlegeti Krleza)32; ilyen módon egyrészről az a tény, hogy Ady

30 Fried: Alles Ganze... i. m., 390.

31 Egy más aspektusból viszont az tetszik lényegesnek, hogy Ady kidolgoz egy rímpárt, egy helyzetet, egy önpozidonáló versbeszédet, mely évtizedek múltán újrafontolásra, „félre"-olvasásra hív föl, provokatív, erejével szinte kikényszeríti a replikát.

32 Méghozzá Proust-esszéjében. Krleza: Es éji, i. m., 90-91., ők az európai provinda lírájának reprezentánsai. A provinda itt és másutt Krleza önironikus megnyilatkozásának része, valamint a perifériával rokon jelentésű.

84