Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása

Nemcsak érzékeltük a történéseket, hanem akartuk is, ezért éreztük úgy, hogy az, ami történt, az akaratunk és a reményeink szerint történt.

A felidézett beszélgetés előtt pár héttel politikussá lett, nálamnál ugyancsak fiatalabb barátommal váltottam pár szót ugyanerről. Azt mondta, amikor a rádióban az első híreket hallotta a romániai forradalomról, akkor forradalomnak gondoltuk azt, ami történt, stoppal nekiindult Erdélynek, mert ott akart lenni a történéseknél, látni-érezni akarta a változásokat.

Tavaly, az egykori történések huszonötödik évfordulóján, furcsa ezt a kifejezést használni annak kapcsán, aminek mi is az átélői voltunk, a rádióban azokkal készítettek beszélgetéseket, akik, barátomhoz hasonlóan, nekiindultak Erdélynek, vagy adományokat gyűjtöttek, s segélyszállítmányokkal indultak útnak. Vállalkozásuk nem volt veszélytelen, volt, ahol rálőttek a segélyeket szállító teherautókra.

Ennek ellenére a segélyszállítmányokkal egyre több autó indult útnak, s azok, akik az adományokkal elindultak, feltehetően egyetlen percig sem gondoltak arra, hogy ők most a történelembe léptek bele. Azok sem a történelembe akartak belelépni, akik Nagy Imréék temetésén és az Erdély-tüntetésen megtöltötték a Hősök terét.

De ha nem a történelembe akartak belelépni, akkor mi mozgatta őket, kérdezem.

Az, hogy normálisabb életet akartak élni, mint korábban. Nem tudták elfogadni, hogy a határainkon kívül a magyarságuk miatt néptömegek vannak megaláztatásnak kitéve, ahogyan azt sem, hogy az ő életük is olyan eszmék alatt telik el, amelyekkel nem tudnak azonosulni. Emlékeztek, és a rendszerrel való elégedetlenségüket fejezték ki.

Általánossá vált a változtatás szándéka, ez állt nyolcvankilenc megmozdulásai mögött nálunk is és a többi kelet-európai országban is.

Az elégedetlenség erős, a cél pedig kellőképpen általános volt ahhoz, hogy tömegeket vigyen ki a terekre, az ellenzéki erők korábbi (és későbbi) megosztottsága akkor nem érződött, ez érlelte meg a régi világgal való szakítást.

Ekkor sem a szélkakas csinálta a szelet, a számos ponton kialakuló elégedetlenség formálta át a sajtót, a rádiót, a televíziót, a politikát, ahogy a sajtó, a rádió, a televízió és a politika is visszahatott a társadalomra, s azt is vitte mindig előbbre a változtatás szándékában.

A sajtó szerepe megkérdőjelezhetetlen abban, hogy nálunk is, ott, ahol a nagy tüntetések mellől hiányoztak a klasszikus forradalmi jelenetek, szinte mindenki magáénak érezte a történéseket, mivel a helyszíni közvetítések, a különböző vitaműsorok révén részese lett azoknak, azt is mondhatnám, hogy részt vett rajtuk. Akkorra még nem teljesen alakult ki a televízió egykori fórumokat pótló szerepe, ez majd később tör felszínre, onnét kezdve pedig mindenki kedvére válogathat abban, hogy milyen értékrendszer alapján hallgassa meg az aktuális történések elemzését. Nem, akkor erről még szó sem volt, az egyetlen televízió és a hivatalos rádió alakult át, ahogyan a napilapok is, s még annyi más sajtótermék, s a tudósítók, újságírók kezdték elmondani azt, amit gondoltak. Enélkül a rendszerváltozás egyetlen mozzanata sem vált volna közösségi, társadalmi élménnyé. Pozsgay Imre bejelentése, ötvenhat népfelkelésként való értelmezése nem érintette volna meg az egész társadalmat, ha a délutáni 168 óra című műsor előzetese már nem hangzik el a Kossuth Rádió déli hírműsorában, a romániai forradalom eseményeire sem emlékeznénk úgy, ahogy ma is emlékezünk, ha a rádióban a reggeli ébredéskor nem hallgattuk volna Orosz József géppisztolylövésekkel dúsan alátámasztott tudósításait Aradról, vagy nem figyelhettük volna, még karácsonykor a román televízió közvetítését a legkülönbözőbb helyszínekről.

31