Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Vörös István: Eurüdiké-szonettek
Összeforrni a csontvázzal magával! Ez a lét még így is szóvá varr és csipkés rémülettel árnyal. 3 Isten képtelen rá. Ezt ki kell mondanom, épp a képtelenségei korában kéne ugyanúgy élnünk, mint korábban; amikor felgyorsult az ördögforgalom? Föltámadást nem lehet kicsikarni, a megváltás hatálya rég lejárt. Hogy újra jöjjön megváltó, kizárt. Az öröklét elkopott égi holmi. A hívő vékony gyökérbe kapaszkodik, pedig még nem is a semmibe lóg le. Vagy ha igen, legfeljebb csak a lelke. így nem juthatunk a valódiig, azé a szó, ki könnyedén odahajít közénk egy nagy vihart, akár a lepke. 4 Ahogy a lepke változtatni tud a távoli világon, úgy nyitok távolról kaput, vagy módosítok elképzelt irányon, nem valóságból épül a világom, ezért nem is lehet hazug, és csapjuk le végre a nagy adut: amit nem élvezek, kihányom. Kivetem magamból félelmeim. Nem juttok be a dolgok résein, nem törtök át a titkok túlfelére, örvendezzetek ellenségeim! Az egyértelműeknek ez megérte? Ennél többet mért adnának meg érte?
