Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Tőzsér Árpád: S fény van minden tárgy fölött (Naplójegyzetek 2009-ből)

Október 3. S még mindig Rilke: értjük-e, érthetjük-e jól, megfertőződve a halál tudásával, mondjuk a nyolcadik vagy a tizedik duinói elégiát, véges létünkkel a végtelent? Négyszázezer éve, értelmünk kialakulása óta csalunk: abban a hitben leledzünk, hogy örökké élünk: utódainkban, a túlvilágon, a feltámadás hitében. Az a borzasztó unalom, amelyet azóta érzünk, amióta a gépek felerősítették bennünk az egyenesvonalú mozgást, az időbeliséget, s teljesen kiiktattak bennünket a világegyetem körkörös rendjéből, szóval az életünk, lelkünk üressége döbbent rá bennünket igazában a végességünkre. - A ránk maradt istenségek (mondjuk az egyiptomi Atontól a keresztény Atyáig) egy-egy egész civilizációt leképező eszmék, képletek, szellemlények. S elképzelhető, hogy az égben, vagy egyéb, számunkra rejtett dimenzióban lépcsőzetesen, egymás fölött és alatt ülnek, szorongnak a kiszolgált istenségek, kevés a hely, fogytán a levegőjük, s annyi van belőlük, hogy a korábban jöttek a maiakat már gyanakodva vizslatják: valóban istenek vagytok? S azok a mindenhatóság jogara helyett csak a pénz nemi szervét (Rilke) szorongatják, csak azt tudják felmutatni.

A keselyű farka

Október 10. Amikor a tudástársadalomból, az információtechnológia világából a testi munkát „kiszervezik" az ún. fejlődő világba, a tudáskapitalista centrumokban pedig marad a tőke, valamint a hozzá tartozó szervezőerő és a tudomány, akkor valóban nincs könnyű dolga a nagyrészt fizikai munka mellett hitet tevő baloldalnak. Szervezze ki ő is magát, költözzön a kiszervezettek után? Vagy keressen magának itthon valami új utat? Mindezt témaként Nagy N. Péter veti föl a Népszabadságban (Kedves fiúk. 2009. okt. 7).

Október 11. A személyesség elemi vágya újra ki fogja kényszeríteni a szekták, a mikroközösségek létrejöttét, ahol - mint az őskeresztények a barlangjaikban - mindenki azonos lehet önmagával. - Más: az idén úgy volt születésnapom, hogy nem rögzítettem a következő évbe való átbillenésem pillanatát. Következésképpen az eltelt egy év még nem zárult le: még mindig 74 éves vagyok.

Október 16. Arany László írja a Délibábok hősében: „Születünk fog, haj és illúziók nélkül, meghalunk fog, haj és illúziók nélkül." A magyar nemzetnek mint közösségnek kihullott a haja, foga, elfogytak az illúziói. Halálán van. Hacsak nem kezdi elölről az egészet, az őskeresztény barlangok illúziójánál.

Október 21. Idős nővérem, H. újfenti panasza a telefonban: Ha E.-nek (a leányának) baja talál lenni, mi lesz ővele?! Kifekszik az útra, menjen át rajta az első autó! - A magatehetetlen, beteg ember önzése (H.-t nem E. sorsa izgatja, hanem a saját baja!) tulajdonképpen érthető, mégis van ebben az agresszív panaszban valami fals: az ember az efféle egzisztenciális önzéseit nemigen hangoztatja (empátiából, tapintatból), hisz azt sérti meg vele, akitől a segítséget várja, kapja. Mi négyen voltunk testvérek, a négyből H. volt az egyetlen, aki nem írt verset. Bahtyin ír valahol az empátiáról mint „új, létszerű képződményről" és „esztéti272