Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Füzi László: A világ változása (III. rész)
ismét működési kereteket, formákat, sablonokat alakított ki a maga és polgárai számára, mondom. Idéztem már Coetzee egyik Paul Austernek írt levelét, mely szerint az emberek csak a hatalomváltások közötti interregnumokban ismerhetik meg az igazi szabadságot. Ezt a jelenséget éltem át a két állam működése közötti szünetben, mondom. A jövőről a legkevesebbet talán éppen ezerkilencszáznyolcvankilencben tudtam, mégis akkor éreztem magamat a legszabadabbnak, mondom. Csak az adott pillanat foglalkoztatott, csak annak éltem, mondom. Ma csak a jövő foglalkoztat bennünket, az, hogy lesz-e állásunk, hogyan élünk, miből élünk holnap vagy holnapután, mondom, s a legkevésbé sem érezhetjük magunkat szabadnak. Szerettem volna, ha annak az időszaknak a könnyedségéből valamennyi a későbbiekre is megőrződött volna, mondom. 6. A diktatúra, még a lágy diktatúra is, a maga legvidámabbnak mondott barakkjával, leegyszerűsítette az életet, mindent egyetlen alapkérdésre, a diktatúrához, s az azt megjelenítő intézményekhez való viszonyra vezetett vissza. A demokrácia, még az induló demokrácia is, a maga természetéből következően az addig pár alapkérdést magában hordozó társadalmi életet átláthatatlanul bonyolulttá tette, mondom. Nemcsak a politikai élet sokszorozta meg magát a pártokkal, a közélet színtereinek bővülésével, s számos kérdésnek a nyilvánosság előtti szerepeltetésével, hanem az egyes életutakban, sorsokban is egyre kevesebb lett a hasonlóság, mondom. Ma már nem az állam az egyetlen foglalkoztató, igaz, hivatalosan korábban sem az volt, de akkor végső soron mindent vissza lehetett vezetni az államig, mondom, így az életutak nyolcvankilenc óta egyre nagyobb ívben kanyarodnak el egymástól, a korábbi közösségek is osztódni kezdtek, mondom, egészen addig, amíg visszajutottunk a családi közösségekig, mondom, az induló vállalkozások is leginkább családi vállalkozások voltak, vagy az önmagában álló emberig jutottunk vissza, aki mindenben mást él meg, s mindenről másképpen gondolkodik, másképpen keresi meg a megélhetéséhez szükséges pénzt, mint a másik ember. A ma embere mindenben más lett, mint a másik ember, míg korábban az egyik ember a társadalmi meghatározottságait és társadalmi létét tekintve a legtöbb vonásában rokon volt a másik emberrel. A társadalomban, mint természetes közegben létező ember eltűnésének, felszívódásának okát keresve ezt a jelenséget feltétlenül tudatosítanunk kell magunkban, mondom. 7. Attól, hogy az egyes élettörténetek elszakadnak egymástól, s egy-egy életút elveszíti a társadalmi érvényességét, számos korábban társadalmi érvénnyel bíró történés magánérdekűvé válik vagy válhat, akár ez a magam életéről írott munka is. 247
