Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
megírása és a Műsoron kívül, illetve a Bolhapiac megjelentetése révén publicistaként is kiváló írásokat mondhat magáénak. Folyamatos újságírói működése nélkül nehéz lenne elképzelni, hogy könyvei stílusa, kifejezésmódja, élményteli volta ennyire gazdag lenne. (Nem véletlen, hogy az Egy polgár vallomásaiban ezt írja: „Azt hiszem, tizennégy éves koromban legalább olyan kitanult író voltam, mint most vagyok; úgy értem, nem tudtam írni, de az életet kifejezési alkalomnak éreztem, s az irodalom akusztikáját meglehetősen érzékeltem."25 Ennek mindennapos megnyilvánulása publicisztikai munkássága.) Ahogyan beépülnek cikkek, elbeszélések kötetekbe, ahogyan folytatásokban megjelenő közel-keleti útja egy utazás regényévé lesz, úgy tekinthető nagyprózai munkái tényleges és mesterségbeli alapjának az újságírás. 4. Önmaga iránti igényesség. Számára rang az olvasókkal való napi kapcsolat. Nem érzi ellentétben írói és újságírói mivoltát, „újságba írónak" nevezi és tartja magát. Az „író Márai" többször, korábban hírlapban megjelent írását bedolgozza valamely nagyobb alkotásába. Ilyen pl. Ég az erdő!26 című cikke, mellyel szépírói formában az Idegen emberek27 című regényben találkozhatunk. Cikkei, tárcái így szépírói munkáinak élményalapját és szöveges anyagát is jelentik, felkészülés, téma, stílusalkotás és saját művészi lehetőségeinek felmérése tekintetében egyaránt. Életművére érvényes ars poétikát fogalmaz meg Műsoron kívül című, naplószerű feljegyzéseket rögzítő írásában: „Írni annyi, mint megtagadni mindenkit. Imi annyi, mint egyedül maradni, mint elárulni barátot, testvért, szülőt, szeretőt, elárulni önmagunkat, bevallani mindent, anélkül, hogy /eloldozásra számíthatnál, cél nélkül, remény nélkül, kilátás nélkül. „Mindent megírni" annyi, mint mindent megérteni, és semmit nem bocsátani meg. ”28 29 A kritikusok is értékelik Márai igényes hírlapírói stílusát, s inkább pozitívnak tartják azok szépírói megvalósulását. így ír róla az egyik temesvári napilap névtelen szerzője a Vasárnapi krónika című kötet kapcsán: „Márai, mint oly' sok kitűnő magyar író, kiváló publicista is, azaz úgy tud alkalomszerűen szólni, hogy széljegyzete túléli az alkalmat, éppen éber műgondja, stiláris biztonsága okán. (...) Mert az igazi író, ha publicisztikát művel is, író marad, a perc, melynél időznie kell, nem ejti rabul, hanem csak alkalom arra, hogy egész emberségével s művészete teljességével feleljen rá."29 Ambrus kétségbeesése tehát akár a bizakodás forrása is lehetne: „És kiket nem foglalkoztatott? Az utolsó negyedszázadnak majdnem összes íróit bevonta érdekkörébe; a tehetségeknek legalább is kilencven százalékát."30 Ilyen értelemben igaz e felvetés ellenkezője is: jelentős íróink biztosan maradandót alkottak a publicisztikában is, s érezhető űrt hagy kiváló író-publicistáink (Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes) harmincas években bekövetkező halála. „Minden mesterségben ritka az alkotó egyéniség: az igazi újságíró éppen olyan kivételes és becses tünemény, mint a nagy író vagy a vérbeli orvos. Ez a mesterség, amelyre diploma nem »jogosít fel.« Az újságíró mindennap, minden leírt sorral elölről kezdi pályáját. Nincs megállás és nincs az, hogy »pihenünk babérainkon.« Egy fáradt cikk, és megbuktunk, egy hanyag jelző, téves következtetés, és összesúg a »szakma«, amely kegyetlen, kaján éberséggel figyeli minden sorunkat. Egy fáradt nap, s megállapítják, hogy az újságíró »lemaradt« a világról, elmaradt a versenyló Egy polgár vallomásai. Bp. 1934. 271-272. 26 Prágai Magyar Hírlap, 1927. jan. 16. 12. sz. 7-8. 27 Idegen emberek. I—II. köt. Bp. 1930. Révai. 28 Újság 1927. dec. 25. 293. sz. 52. 29 író és újságíró. = Déli Hírlap, 1943. nov. 15. 264. sz. 3. 30 Ambrus, i. m. 19. 67
