Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Márai Sándor: Levél a Dunántúlról; Vasárnapi krónika, Cselédek

dolga volt. A szakácsnő vagy a szakács csak trónolt a háztartás felett, mintegy áldást osztott. Nem, cseléd már évtized előtt sem volt Nyugaton.- De volt házi bérmunka, drága bérekkel. Mi történik most nálunk? Egy életforma válságba jutott? Ez még nem egészen bizonyos, bár sok jel erre mutat. Mindenekelőtt válságba jutott az a bizonyos „nálunk megöregedhet, fiam" szemlélet, mert a háztartási alkalmazott pontosan tudja, amit a háziak is gyanítanak, hogy ez egyáltalán nem biztos; igen, még az sem biztos, hogy én, a házigazda megöregedhetem-e saját magamnál. És válságba jutott a „mindene megvan neki" szemlélet is, mert az alkalmazott ezt a álláspontot nem írja föltétlenül alá. Valahányszor odafigyeltem erre a kérdésre, úgy tapasztaltam, a nagy cselédválságok alján mindig az öregkortól való rettegés és bizonytalanság rémképei húzódnak meg. A cseléd tudja, hogy ez a fogalom az újkorban nem származik többé a „családból": a patriarchális ellátottság és biztosítottság, melyet a múltban, különösen vidéken, valóban nyújtottak a háztartások cselédeiknek, nincs többé. A rettegés, hogy egy szakácsnő húsz, harminc, negyven évi munka után, rossz lábaival, betegen és elöregedve, az utcára vagy falusi rokonok kegyelemkenyerére kerülhet, nem oktalan félelem. A cselédkérdés alján az öregkori biztosítás problémája parázslik, így tapasztaltam. Ezért hisztérikusak bizonyos korban a legderekabb cselédek, s nem ok nélkül hisztérikusak. S most, mikor nagy nivellá- lódási folyamatok zajlanak az életformákon belül - nem csak nálunk és a mi vidékünkön -, természetesen a cselédkérdés is fellángolt. E pillanatban sok idegen motívum, alkalmi és időszerű izgalom is fűti ezt a parázsló kérdést. De az alján ez van: rettegés a bizonytalan öregségtől. Mikor a cseléd kimenekül a háborús ipari konjunktúra kádereibe, szíve és öntudata mélyén valamilyen osztályfedezéket keres az öregség rémei ellen, s úgy érzi, a munkásosztályon belül szervezettebben találja meg ezt a védelmet, mint a rozogán patriarchális semmivel nem garantált családiasságon belül. Csináljanak valamit a háztartási alkalmazottak öregkori ellátásának ügyében, s a cselédkérdés megnyugszik. Amíg egy társadalmi rend bizonyos életformákhoz van kötve, nem nélkülözheti a háztartási alkalmazottat. Más kérdés, átalakulnak-e és milyen mértékben alakulnak át ezek az életformák... De a cselédkérdés ennek az átalakulásnak nem feltétele, csak tünete.

Ezt írtam, nyugodtan, a kávéházban. Mert a kávéház időtlen, s mindig a legbiztosabb menedék, mikor otthon, vagy egy korszakban, vagy egy életformában recseg és ropog valami.6

6 A szövegközlésre vonatkozó adatokat lásd Mészáros Tibor tanulmányának zárófejezetében.

61