Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Márai Sándor: Levél a Dunántúlról; Vasárnapi krónika, Cselédek

Még egy dolog: Fabick elvitt egy vendéglőbe, ahol zongora van, hogy meg­hallgassak egy vak fiút, akit az itteni ferencrendiek három évig tartottak bezárva a kolostorban, mint egy vak állatot, szegényt, piszokban, szennyes és rongyos fehérneműben, maradékkal etették és havi tíz korona bért fizettek neki három éven keresztül azért, hogy egész nap orgonázzon nekik. A fiú borzalmasan néz ki, torzonborz, a haja a homlokába nőtt, rongyos, a nadrágja pókhálós és ujjnyi piszokban tapad. Nehezen beszél, inkább nyöszörög, valóságos zenei tehetség szegényke, és megvan benne is a vakok nagy és mámoros zenei vágyódása, s tétova, maga komponált futamokat von a keze a zongorán. Ezt kimentették most a kolostorból, a barátok közül, akik nyilván ugye azért tartották így a fiút maguk között, hogy legyen valaki, aki Jób szenvedéseire és az apostolok szegénységére emlékeztesse őket. Fabick most munkáshangversenyt rendeztet vele, fölsegíti, gyámolítja, ruhát ad neki. A félelmetes Fabick... Vágóhíd, 1919. júl. 1. 27. sz. 6-8. Zalai Népakarat, 1919. július 24. 187. sz. 2.3 Vasárnapi Krónika. Cselédek A háziasszony ezt mondja:- Nincs igazuk. Valaki vagy valami megőrjítette őket. Szaladnak a gyárakba, a villamoshoz, számjegyekről ábrándoznak, mintha nem tudnák, mibe kerül a lakás, a fűtés, a mosás, a világítás és az élelmezés. Nem, akármit mondanak is, nincs igazuk. Látják, hogyan élünk, mennyi a gondunk, látniok kell, milyen kínnal szedi össze az uram minden hónapban azt a pénzt, ami a fizetésén felül kell az élethez. Látják, hogyan tárgyalok, alkuszom, udvariok kereskedőknek, egy kis túróért, tíz deka sajtért, Jókai-regényeket viszek ajándékba a tejesnek, mert a gyereknek joghurt kell tízóraira. Látják, hogy mindent megosztunk velük, s nem merem bevallani barátnőimnek, milyen bért fizetek, de mit csináljak. Személyzet nélkül nem maradhatok három gyerekkel és három szobával... Nem tehetek arról, hogy egy világháború negyedik évében élünk, sem arról, hogy a húsfejadag annyi, amennyi. A kenyérből több jut nekik, mint nekünk. A pipe­reszappant megosztom velük. De mintha megőrültek volna. Két-három hónap után mindegyik felmond, azelőtt öt-hat évig maradtak meg nálam. Mi történt? Nem tudom, csak bizonyos, hogy nincs igazuk. A Beszkártnál sem tartják őket ingyen, hajnaltól estig szorongani a zsúfolt villamosokon nem lehet eszményibb munka, mint dolgozni egy háztartásban, ahol megkapnak mindent, ami az élet­hez szükséges, s amit ma olyan nehéz megszerezni. S a gyárakban sem kényez­tetik őket, ezt hamarosan megtanulják. Mégis, mintha rögeszme kergetné őket. A szemérmesebbje arra hivatkozik, hogy az édesanyja vagy a nénikéje beteg, 3 A szöveget korábban közölte: Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világhábo­rú között 1.1918-1931. Zalaegerszeg. 2006.129-132. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom