Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Sági Norberta: „Dobálhat bennünket a hullám, de tudjuk, hogy van egy biztonságos kikötő” Interjú Feczák László görögkatolikus lelkésszel
mindennapi cselekedeteinkben, a gondolatvilágunkban, akár a munkahelyünkön, akár kint az utcán. Mindig kérdezik, hogy mi a vallása, és mondja, hogy római katolikus, görögkatolikus, református, evangélikus, de hát az nem a vallása, hanem a felekezete! A vallás az, amivel az ember az életében a krisztusi példát megmutatja a világnak: a szeretet. És ez a világ szomjazik a szeretetre. Mindenki vágyja, hogy szeressék, és hogy ő is szerethessen valakit. A vallásosság azt jelenti, hogy a hitünket, amit Krisztus tanításából tudunk, azt váltsuk egy kis aprópénzre a mindennapi életben. Ha anyagiakban nem tudunk segíteni, akkor tudunk segíteni néhány perces meghallgatással, másoknak a bátorításával. Nagyon sok formája van az úgynevezett vallásosságnak. „Hiszen arról ismerjenek meg benneteket az emberek, hogy az Úr Jézus tanítványa vagytok és szeretettel vagytok egymás iránt." Én úgy gondolom, hogy ez az igazi vallásosság. Hogy valaki ezt követően melyik felekezetbe tartozik, már a vallásosság egyik „követelménye", az, hogy tartozzunk a közösséghez. A közösségépítés az egyház feladata. Vannak az egyháznak bizonyos szabályai, de azonkívül óriási teret biztosít arra, hogy az ember a közösség tagja legyen. A liturgiában is mindenki megtalálja a maga helyét. Ha valaki eljön hozzánk szentliturgiára egyik vasárnap, látja, hogy botladozunk a gyerekekben még az oltár körül is, és mindenki aktívan bekapcsolódik a szertartásokba, mivel nem hangszeres, hanem énekes kíséret van. Jellemzően a családok otthonról hozták a közösség szeretetét. Ilyenkor, húsvét környékén, kiürül nálunk a kápolna, mert mindenki megy „haza". Sok vegyes házasság van, protestáns-katolikus házasság, és ott, általában, egyik héten ebbe a templomba, a másik héten abba a templomba mennek. Azt hiszem, ez a harmónia az, ami egy családot széppé és egészségessé tesz, nem pedig az, hogy mint elvált emberek különállóan végezzük a lelki életünket is. Kecskeméten a felekezetek szépen együtt tudnak működni, úgy gondolom, hogy itt nem a halászásról szól a dolog, hanem hogy egyrészt a saját híveinket tartsuk meg, illetve azoknak, akik keresnek valamit, tudjunk adni egy olyan stabil pontot, ahol az életükkel horgonyt vethetnek és biztonságban érezhetik magukat. Azt gondolom, hogy Kecskeméten a városvezetés az átlagosnál jobban támogatja az egyházat. Meg kell értenie a politikának, hogyha az emberek családi háttere, a lelki élete biztosabb, akkor stabilabb lesz az ország is. Nem az a jó, ha szabados életet élünk, hanem ha lesz egy stabilitás, egy rend az életünkben. Régi latin közmondás azt mondja, hogy „ha megőrződ a rendet, a rend megőriz téged". Ha van egy ritmusa az életnek úgy, ahogy a szívünknek is van egy ritmusa, akkor jól működik, ha összevissza kalimpál, akkor nagy baj van. Ha valaki rátalál Krisztusra, akkor olyan stabilitást kap, amely a viharos tengeren is úgy működik, mint a hajók stabilizáló szárnya. Dobálhat bennünket a hullám, de tudjuk, hogy van egy biztonságos kikötő, ahová a világítótorony fénye vezet bennünket, és az ember ott kipihenheti a fáradalmait. A görögkatolikus egyházat egyébként úgy is ismerik, mint „családegyház", mert a papjaink diakónusszentelés előtt házasságot köthetnek, és a pap családja is bekapcsolódik a pasztorációba. A gyerekek így könnyebben jönnek a templomba, mert a papnak a gyereke is ott van, és az asszonyokkal könnyebben találja a papné a hangot, mint egy férfi. Az én gyerekeim már kezdenek kirepülni. A fiam 184
