Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - „Csiszolódunk, most már mindenki látja, hogy nem akarunk rosszat…” (Hegmanné Nemes Sárával Rigó Róbert beszélget)
goztak, hanem azért, mert nem volt döntési jogkörük. Véleményező, tanácsadó szerepe lett volna, de ebben a szerepében egyrészt súlytalan volt, másrészt elég sok helyen a delegáló inkább pozíciószerzésre vagy saját embereinek pozícióba ültetésére használta fel. Nem úgy, mint most a konzisztóriumok esetében, melybe helyismerettel és komoly pozícióval rendelkező, de a felsőoktatástól anyagilag független emberek kerültek, így ők tudják kívülről, illetve felülről látni az intézményeket. A Gazdasági Tanácsokban is részt vettünk, és én már akkor láttam, hogy a felsőoktatásnak az egyik nagyon nagy problémája amellett, hogy a felelős vezető, aki az állami vagyont kezeli, és azzal gazdálkodik a gazdasági, pénzügyi döntésekben alá vannak rendelve a szenátus döntésének, és ezek bizony nagyon sokszor átgondolatlanok. Ennek élő példái a PPP-konstrukciók, ahogy ebbe beleugrott több felsőoktatási intézmény is. Ebből a szempontból Kecskeméten az akkori vezetés bölcsen kimaradt ebből, a politikai nyomás ellenére is sikerült megúsznia. Azok a rektorok, akik ebből ki tudtak csusszanni, nagyon jó politikai lobbierővel rendelkeztek, mert gyakorlatilag ráerőltették mindenkire, főleg a vidéki főiskolákra ezeket a PPP-konstrukciókat. Tehát én gyakorlatilag láttam azt, hogy a felsőoktatási vagyongazdálkodás hogy működik, igyekeztem segíteni mindenkinek abban, hogy az intézmény megfelelően működjön. Amikor felmerült az a gondolat, hogy ide jöjjek a Kecskeméti Főiskolára kancellárnak, akkor egyrészt láttam benne a lehetőséget, hogy milyen módon lehet jó gazdasági irányítást kialakítani egy intézményben, másrészt láttam, hogy milyen fejlődési lehetőség és megújulás előtt áll a Kecskeméti Főiskola, tehát szívesen vállaltam ezt a feladatot. Annak, hogy a kancellárok nem a rektor és a szenátus alá vannak rendelve, sok előnye van. Az elmúlt egy év után mondhatom, hogy konfliktusok nélkül nem megy a vezetés. Elég sok vita és meg nem értés előzi meg, ha végre valamit elfogadnak, tudomásul vesznek a kancellár előterjesztésére, holott a kancellár nem önhatalmúlag mond dolgokat, hanem egyrészt a jogszabályok írják elő, hogy mit kell végrehajtatnia, végigvinnie egy intézménynél, másrészt a fenntartó elvárásainak is meg kell felelnie. Alapvetően azt tapasztaltam, hogy a legtöbb helyen a rektor a szenátus fogja. Sok esetben a szenátusban nem racionális döntések, konszenzusos döntések születnek, hanem abba az irányba megy el a rektor is, amivel a saját pozícióját meg tudja erősíteni. Ebből a szempontból a rektornak előnyös, hogy van egy „pofozógép" a kancellár személyében, aki bevállalja azokat a nehéz döntéseket, amit meg kell tenni, és egy intézmény esetében végre kell hajtani. A Kecskeméti Főiskola esetében, mivel nem volt PPP-konstrukciója, és egyébként is takarékos gazdálkodást folytatott, komoly költségvetési, pénzügyi problémák nem voltak. Itt egy más típusú probléma volt, amit az egy év során tapasztaltam, hogy mivel volt pénz, vagy legalábbis bizonyos keretek között volt pénz, és a GAMF Kar húzta az egész rendszert maga után, majd beindultak az uniós pályázatok, a duális képzési rendszer, és jött egy vérfrissítés, gyakorlatilag az egész rendszer nem egy tervezett, szabályozott mederben folyt, sokan önjáróan cselekedtek. A maga keretei között többen gyakorlatilag szabadon költötték a pénzt. Az előző évben, amikor még nem tudtuk a tételes, egyes munkákra, témákra, karokra, tanszékekre lebontott költségvetést készíteni, az látszott, hogy elég nehezen fogadták el az egyes oktatók, illetve 125
