Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 7-8. szám - „Mostanában megtanultunk álmodni a jövőről” (Ailer Piroskával Rigó Róbert beszélget)

volt a reakciókészség az emberekben, maguk is meglátták a lehetőséget. És ami még nagyon fontos, ebből még csak nagy belső irigységek se lettek. Általában a felsőoktatásban, az akadémiai világban előfordul, hogy valakinek valami összejön, és akkor jönnek a rosszindulatú megjegyzések. Ebben a helyzetben valahogy mindenki érezte azt, hogy ez jó a főiskolának, még akkor is, ha most bizonyos területek jobban elhúztak, jobban tudtak pályázati pénzeket lehívni, mint a többi, de azért ebből mindenki profitálni tud, így nem szakadt szét, nem szigetesedéit el az intézmény, sikerült egyben tartani. A jobban támogatott területek tudtak segíteni a másik karnak, a másik tanszéknek, és ez egy nagyon nagy érték, mert nemcsak, hogy egyben maradt az intézmény az elmúlt 16 évben, de mindez egy nagyon erős belső kapoccsá alakult. Ezeknek az eredménye az, hogy nagyon pozitív a megítéltetésünk. Sokszor hallom, hogy ebből a bizonyos álmos, vidéki kis főiskolából micsoda intézmény lett. Amit nem tudom, hogy miben mérnek - mert én mérnök vagyok, és én mindent mérni akarok -, de ez érezhető, és nyomon követhető. Nagyon jó kollégák vettek, vesznek körül. Nem tudom, hogy mennyire látszik a kívülállók számára, vagy egy másik intézmény számára, hogy ezek sok száz-, ezerórás nagy projektek, az ember sokszor éjszakázik velük, hogy kidolgozzuk, megcsináljuk, beküldjük, hogy felhívjuk, hogy igen, mi ezt akarjuk, hogy ebből legyen valami. Ritkán adatik meg egy ember életében az ilyen lehetőség, tehát ezzel most kell élni, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy jókora rajtunk a terhelés. Nem tudjuk, hogy ez a konjunktúra meddig tart, persze azt szeretnénk, hogy mindig is így legyen, de az ember racionálisan tudja, hogy az ilyen időszakok nem tartanak örökké. A főiskolák között nagyon szépen jegyeztek minket, reméljük, hogy az egyetemek sorában sem fogunk szégyent vallani!

123