Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - „Mostanában megtanultunk álmodni a jövőről” (Ailer Piroskával Rigó Róbert beszélget)
vannak tapasztalataim. Az, hogy az ember több helyen dolgozott, többféle munkakörben, több különböző szervezetnél, az egyfajta kitekintést ad, hogy lehet a dolgokat másképp is csinálni. Az is előny, hogy nem csak egyféle megoldásban tudok gondolkodni, mivel több mindent tapasztaltam, talán többféle lehetőséget láttam arra, hogy ezt az intézményt hogyan lehet fejleszteni.- Most július 1-jével létrejön az egyetem, és utána minden pozícióra újra pályázni kell, így a rektori ciklusod, ami négyéves lett volna, gyakorlatilag három év lesz. Mit tartasz e három év legnagyobb sikerének, eredményének?- Igazából nem nagyon próbáltam még összegezni a rektori munkámat, mert most nagyon sodornak az események. Főleg most az integráció és az IFT, valamint az ezekkel kapcsolatos problémák foglalkoztatnak. Ahhoz majd biztosan el kell töltenem pár napot a nyáron, a szabadság alatt, hogy elgondolkodjak ezen az időszakon, hogy mit is sikerült megcsinálni, és mit nem. Majd elő kell vennem a rektori pályázatomat, és megnézni, hogy mit sikerült teljesítenem. Nem is azért, hogy megmondjam, mit hány százalékban teljesítettem, hanem inkább azért, hogy akkor mit gondoltam, és ahhoz képest mi történt. Az biztos, hogy nagyon tömény három év volt, nagyon sok mindent megcsináltunk, amit az ember akkor és ott talán észre sem vett. Azért, ha az oktatás területét nézem, akkor ez az egész gazdasági terület 2013-tól kezdett el kibontakozni, és abban nagyon sok munka van, hogy ez idáig eljutott. Szeptemberben biztosan nagyon meg leszek hatva az elsős hallgatók láttán, akik megérkeznek erre az új szakra. Nagyon sok feladat volt abban is, hogy itt felépüljön az új campus, ezt az egészet kitalálni és végiggondolni, az nagyon sok időt, energiát jelentett. Én azt gondolom, hogy nagyon sok olyan soft jellegű mutató is van, amit számokban nem lehet kifejezni vagy nehéz megfogalmazni. Nagyon sokat akartam termi azért, hogy itt, a főiskolán belül, a kollégák, az oktatók és a nem oktatók körében kialakuljon egy más típusú együttműködés, amit én mindig is terveztem, ahol például a decentralizált gazdálkodás és a nagyobb egyéni felelősségvállalás a jellemző. Fontosnak tartottam, hogy nyitottabban működjön ez az intézmény. Azt gondolom, hogy egy oktató, aki kutat is, az egyfajta tudatosságot igényel abban, hogy amit csinálunk, abban milyen célokat tűzünk ki, hogyan visszük azt végig. Amit mi csinálunk, az mind pénzbe kerül, ezért fontos, hogy egyfajta gazdasági tudatosságunk is legyen. Gazdaságilag nehéz éveket menedzseltünk végig, amiben nagyon fontos volt, hogy a kollégák egységesen megértsék azt a helyzetet, amiben vagyunk, hogy bizonyos dolgokat miért nem lehet, ami alkalmasint teljesen jogos igény volt, csak most éppen nem fért bele. A nagyobb önállóság mellett inkább azt mondom, hogy nagyobb felelősségünk is legyen. Jobban értsük meg azt, hogy mit, miért szabad, mit, hogyan lehet. A gazdasági folyamatokat és a működésünket ehhez alakítottuk, hoztam magammal a vállalati világból ezt a HR-es szemléletet. Azt nagyon szerettem, hogy létezik az a fajta gondolkodásmód, ahol a kollégákban az ember valódi erőforrást lát, akiket próbál segíteni, támogatni, értékelni, azt, hogy legyenek olyan típusú beszélgetések, amik arról szólnak, hogy a saját munkámról mit gondolok, milyen céljaim vannak, és a főnököm mit gondol erről, és hogy próbálunk ezen az úton továbbhaladni. 121
